Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jótékonysági borárverés

Február 1-én jótékonysági borárverést rendez a Hír Televízió. Az est bevételét a Szent Márton Gyermekmentőszolgálat Közhasznú Alapítvány számlájára ajánlja fel. Az esemény fő támogatója és a HírTV partnere a UPC.


Dátum: 2004-01-30 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:49.835406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jótékonykodás eme - más országokban már bevált - műfaja reményeink szerint meghonosodik idahaza is. A rendezvény helyszíne a Gundel, ahová már meg is érkezett a borok többsége, melyeket a nagy napig bortrezorban tárolnak. A borokat neves gyűjtők, magyarországi vállalatok vezetői és hazai borászok ajánlották fel.

Az árverés sztárja az a 1903-as tokaji lesz, mely a Szarvas-dűlőből származik. A nemes nedü egy osztrák borgyűjteményből került haza, s a Gusto Magazin vásárolta meg egy árverésen. A tokaji a lap és főszerkesztője, Kővári Zoltán felajánlásaként érkezett az árverésre. Kikiáltási ára 2 000 000 forint.

Ebből a borból tudomásunk szerint mindössze hét palack található a világon, egy Angliában, kettő Németországban, és négy palack a Gusto Magazin tulajdonában van.

Olyan egyéb különlegességek is találhatók a kínálatban mint egy 1956-os Asszúesszencia, vagy 1962-ből egy tokaji szamorodni, de számos olyan bor is érkezett, mely az utóbbi évek nagy évjáratából való és nemzetközi versenyen aranyérmet nyert.

A helyszínre meghívottak ötven tételre licitálhatnak, de természetesen nem szeretnénk a segítő szándékú nézőket sem kihagyni. Számukra harminc tételt különítettünk el, ők telefonon licitálhatnak már aznap reggel 9 órától.

Az eseményt a Hír Televízió élőben közvetíti. A helyszínről reggel 9-től óránként jelentkezik a műsorvezető, beszámolunk az előkészületekről, valamint a nézői licitek állásáról is.

A borárverés háziasszonya Borbás Mária lesz.

hirtv.hu

Kapcsolódó elemek