Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elnök tanácsaadója elismerte az Irakkal kapcsolatos hírszerzési hibákat

Az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója elismerte, hogy voltak hibák az Irakkal kapcsolatos, még a háború előtt készített hírszerzési jelentésekben, de elutasította azt a felvetést, hogy független vizsgálat induljon a kérdésben.


Dátum: 2004-01-30 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:50.711572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Condoleezza Rice elismerte csütörtökön a CBS amerikai tévéhálózat adásában: nyilvánvalóan van különbség a között, amit (Irak megszállása) előtt tudtak Washingtonban, és a között, amit később (Irakban) tapasztaltak.

Hozzátette: nincs mit csodálkozni ezen egy olyan zárt és titkolódzó ország esetében, amilyen Irak, amely mindent megtett az ENSZ és a világ megtévesztésére.

Bush amerikai elnök tavaly azzal indokolta Irak megtámadását, hogy a közel-keleti ország fegyverei "súlyos és egyre nagyobb veszélyt jelentenek".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek