Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megszorítások nagy vesztese a tudomány és a kultúra

Mintegy 25-30 milliárd forintos elvonás érintheti a kultúrát, az oktatást és a tudományt; e területek nagy vesztesei lesznek a kormányzati megszorításoknak - közölte a Fidesz Kulturális Tagozatának elnöke pénteken.


Dátum: 2004-01-30 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:52.938257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A magyar kultúra, a magyar tudomány, a magyar oktatásügy nagyon nagy vesztese Draskovics miniszter úr csomagjának" - mondta Pálinkás József. A Magyar Tudományos Akadémia 37 milliárdos költségvetéséből 2,9 milliárd forintot vonnak el. Ebből egymilliárd forint az intézmény költségvetését, 1,9 milliárd pedig az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramot (OTKA) érinti - közölte. Pálinkás József elmondta, hogy az OTKA 2002 óta hétmilliárd forintból gazdálkodik, ez az összeg most 5,1 milliárdra, a 2000-es költségvetési szintre csökkenne. "Ez olyan jelentős mértékű forráskivonás az alapkutatásokból, ami tragikusan érinti a magyarországi kutatásokat" - tette hozzá. Közölte, hogy a szigorítás a már megkötött szerződéseket is érintheti.

Az Oktatási Minisztérium esetében az elvonás mértéke 11,3 milliárd forint lehet, ennek egy része érintheti a felsőoktatási intézmények dologi költségvetését és a doktori iskolák működését - közölte Pálinkás József. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának költségvetését tízmilliárd forinttal csökkentik - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek