Választások Irakban ENSZ megfigyelőkkel
Néhány napon belül Irakba indulhat egy ENSZ-szakértői csoport, hogy megvizsgálja az ottani választások megtartásának lehetőségét - jelentette be pénteken Brüsszelben Kofi Annan, a világszervezet főtitkára.
Dátum: 2004-01-30 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:53.233300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azt hiszem, hogy néhány napon belül a csoport elutazhat, és megkezdheti munkáját" - nyilatkozott Annan újságíróknak. Az Irakot irányító szövetséggel szemben egyre ellenségesebben viselkedő síiták vezetői már hetek óta követelik, hogy a hatalomátadási tervben szereplő ideiglenes parlament tagjait választásokon jelöljék ki, méghozzá június 30., azaz az iraki szuverenitás helyreállítása előtt. Ezt a követelést elvileg az amerikaiak és az iraki kormányzótanács többsége sem veti el, de nekik kétségeik vannak, hogy egy tisztességes választás a jelenlegi körülmények között (például választói listák hiányában) valóban megtartható-e ilyen rövid időn belül. Az ENSZ székhelyén január 19-én hárompárti megbeszélés volt ebben az ügyben, s mind a síiták, mind a kormányzótanács és az amerikai-brit koalíció képviselői felkérték Annant: mielőbb küldjön egy technikai jellegű missziót Irakba annak felmérésére, hogy lehet-e néhány hónapon belül választásokat megrendezni, s ha nem, akkor milyen más megoldások vannak. Annan e hét keddjén Párizsban elismerte, hogy folyik a felkészülés a csoport kiküldésére, de a szakértők elindítása attól függ, hogy az ENSZ megkapja-e az általa követelt biztonsági garanciákat. Arra a kérdésre, hogy e téren mi a helyzet, most pénteken közölte: "A koalíció megígérte, hogy mindent megtesz majd a csoport megvédésére. Azt hiszem, haladunk." Az ENSZ azt követően vonta ki személyzetét Irakból, hogy tavaly augusztusban és szeptemberben két merényletnek is a világszervezet volt a célpontja: a terrorakciók összesen 23 ember, köztük a főtitkár iraki különmegbízottja, Sergio Vieira de Mello életét követelte. Kofi Annan ezen a héten vette át Brüsszelben az Európai Parlament által odaítélt Szaharov-díjat, amellyel a testület többek között az ENSZ meggyilkolt alkalmazottainak emléke előtt tisztelgett.
MTI - fidesz.hu