Nemzetközi konferencia Debrecenben
A szellemi élet vezetőinek nemzetközi konferenciájával kívánja méltóképpen megünnepelni Magyarország EU-tagországgá válását a Debreceni Egyetem - jelentette be pénteken Imre László, a DE rektora és Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.
Dátum: 2004-01-30 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:53.883514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A hazaiak mellett szlovák, román és ukrán tudósok részvételével tervezett tanácskozást április 23-án és 24-én rendezik meg a Református Kollégium dísztermében" - közölték sajtótájékoztatójukon. A rektorok emlékeztettek: a DE az 1538-ban alapított Debreceni Református Kollégium jogutódaként az ország legrégebben, folyamatosan és azonos székhelyen működő felsőoktatási intézménye. "Mint Északkelet-Magyarország szellemi központja, egyetemünk az ugyancsak unió taggá váló Szlovák Köztársaság, a közeljövőben csatlakozó Románia és az egyelőre unión kívüli Ukrajna határ közeli egyetemeivel hagyományosan kiváló kapcsolatokat ápol" - hangsúlyozta Imre László. Elmondta: a DE rektori vezetése egy regionális vonzáskörű, a közös történelmi múlt örökségének értékeit és a jelenbeli közös gondolkodást felmutató, a jövőbeli együttműködés lehetőségeit kutató, a szellemi élet kiválóságait felvonultató konferencia megrendezésére törekszik. A rektorok kifejtették: az északkeleti kárpátok régiójának évszázadok óta meghatározó jellemzője a nyelvek, a vallások és kultúrák együttléte. "Történelmi lehetőséget mulasztanánk el, ha ebben a sorsfordító pillanatban nem keresnénk fokozott intenzitással a bennünket összekötő gazdasági, kulturális, tudományos, oktatási és vallási kapcsolatrendszer módozatait, hiszen e nélkül nagyon is kétségessé válhat a régió felemelkedése" - fűzték hozzá. Imre László és Fekete Károly olyan szellemi és erkölcsi fórumnak tekinti az egyetemeket, amelyek alkalmasak a különböző nemzetek és felekezetek, eltérő politikai koncepciók, sajátos hagyományú kultúrák és vallások szempontjából "semleges", ám a közös erkölcsi szellemi és gazdasági felemelkedés ügyében nagyon is elkötelezett házigazda szerepére. Közölték: a szellemi élet vezetői konferenciájának vendége és előadója lesz Mádl Ferenc köztársasági elnök és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
MTI - fidesz.hu