Üzletelnek a paksi vezetők?
Értetlenül áll a Paksi Atomerőmű Rt. mintegy 2700 dolgozója azelőtt, hogy az évtizedes gyakorlattól eltérően Karácsony előtt csak drasztikusan megkurtított év végi juttatást kaptak, azon indoklással, hogy az áprilisi súlyos üzemzavar miatt nincs pénz - írja közleményében Koltai Tamás országgyűlési képviselő.
Dátum: 2004-01-30 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:54.590952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Értetlenül áll a Paksi Atomerőmű Rt. mintegy 2700 dolgozója azelőtt, hogy az évtizedes gyakorlattól eltérően Karácsony előtt csak drasztikusan megkurtított év végi juttatást kaptak, azon indoklással, hogy az áprilisi súlyos üzemzavar miatt nincs pénz. Értetlenül állnak ezelőtt a paksi dolgozók azért is, mert éppen néhány napja jelentette be az atomerőmű vezetése, hogy a milliárdos árak többszörösét fizeti meg kártérítésként a francia Framatome ANP, ráadásul a pénz már meg is érkezett. Az értetlenség csak fokozódik, hiszen a napokban kiderült: megkérdezésük nélkül pénz helyett életbiztosítással akarják kifizetni őket. Ráadásul felháborító módon úgy, hogy a kispénzű alkalmazottaknak - akik közül többen veszélyes körülmények között dolgoznak - csak évi 80 ezer forintot fizet a munkáltatója életbiztosításra, míg a legfelső vezetés többmilliós biztosítási értékű szerződéseket köt magának.
Rendkívül rossz üzenete van annak, hogy Európa második legsúlyosabb besorolású üzemzavarát követően - de még a helyreállítást célzó, nem veszélytelen beavatkozást megelőzően - a paksi vezetés életbiztosítást köt a dolgozóira. Vajon miért?
A Fidesz kíváncsi lenne arra is, hogy vajon kivel és mekkora szerződést kötött az atomerőmű, továbbá arra is, hogy kinek és mekkora üzletkötési jutalék üti a markát az évenként több százmilliós kifizetést jelentőüzletben.
Meggyőződésem, hogy a nukleáris biztonság iránt elkötelezett, becsületes paksi dolgozók többet érdemelnek.
Budapest, 2004-01-30
Koltai Tamás
országgyűlési képviselő
fidesz.hu