Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schwarzenegger: Nincs kegyelem

Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója elutasította egy halálra ítélt kegyelmi kérvényét.


Dátum: 2004-01-31 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:57.221173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egykori testépítő bajnok és filmsztár pénteken azzal indokolta meg döntését, hogy a halálra várakozó férfi bűntette bizonyított. "Megtérése és a másokkal szembeni azóta tanúsított csodálatra méltó viselkedése sem mentheti fel azonban attól a kegyetlenkedéstől, amellyel oly sok embernek szenvedést okozott. Nem érdemel kegyelmet" - hangoztatta Schwarzenegger. A jelenleg 45 éves Kevin Coopert 1985-bén ítélték halálra, mert két évvel korábban lemészárolt egy házaspárt 10 és 11 éves gyermekükkel együtt. Egy 8 esztendős kisfiú súlyos sérülésekkel élte túl a tragédiát. A kivégzés napját február 10-re tűzték ki. Kaliforniában 1978 óta 11 embert végeztek ki. A legutóbbi halálos ítéletet 2002-ben hajtották végre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek