Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Építkezni polgári érték

Schmitt Pál a Fidesz alelnöke, mint a MOB elnöke adta át azt az uszodát és sportkomplexumout pénteken, amelyet a monoriak, teljes összefogással önerőből építettek fel.


Dátum: 2004-01-31 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:57.524739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pogácsás Tibor polgármester és országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta: egy 30 éves álom vált valóra Monoron, hiszen a 70-es években, az akkori tanács kezdeményezte, hogy uszodát építsenek a város lakóinak. Anno ezt téglajegyek árulásával kezdték, mára pedig az önkormányzat hathatós támogatásával és a városban élő polgárok szorgalmával épült fel egy impozáns, faszerkezetű, a nemzetközi szabványoknak is megfelelő fedett uszoda. A létesítmény átadásakor Schmitt Pál a MOB elnöke egy japán mondást idézve azt hangsúlyozta, hogy aki optimista, az diófát ültet, mert igaz, hogy későn érik be, de árnyékával és termésével megörvendeztet mindenkit. Sportnyelven szólva: aki optimista, az sportpályát épít. Az ünnepségen szinkronúszók és műugrók tartottak bemutatót, melyet követően minden résztvevőt megvendégelt a polgármesteri hivatal.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek