Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pótolhatatlan kincsek az ősi magyar állatfajták

Simicskó István vasárnapi sajtótájékoztatóján az őshonos és régi magyar állatfajták védelmének érdekében elmondta, ezt a politikamentes ügyet az össznemzeti egyetértésnek kellene vezérelnie, figyelembevéve, hogy hazánk igen gazdag és értékes állománnyal rendelkezik.


Dátum: 2004-02-01 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:02.020518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus kiemelte: az elmúlt év során módosító indítványt nyújtott be az említett állatfajták őshonosnak nyilvánítása érdekében, de a kormánypártok azt mindannyiszor leszavazták.

- Szomorúnak tartom, hogy miközben a szocialisták a "nemzeti minimum" teljesítésének fontosságáról beszélnek, főleg az uniós csatlakozás kapcsán, nem tudják elvonatkoztatni ezt a valóban nemes és értékes ügyet a napi politikai ellentétektől - mondta a Simicskó István, majd Széchenyit idézve hozzátette: "csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya". Kiemelte: a rohanó globalizációs világban sok érték veszik el, amikre ha nem figyelünk idejében végleg eltűnhetnek, s nem mindegy az sem, hogy az unió mely területet nyilvánítja egy állat őshazájának, hiszen az adott állam szabhatja meg azt követően a tenyésztés feltételeit.

A sajtótájékoztatón a politikus képekkel illusztrálta az említett fajokat (Nóniusz, Shagya, Komondor, Puli, Vizsla, stb.) s a kutyák kapcsán hangsúlyozta, hogy napjainkban a máshol őshonos kutyák többezres születési arányszáma szomorú statisztikát mutat az ősi magyar fajtákhoz képest.

- Nem tartanám szerencsésnek, ha gyermekeink és unokáink mindössze képekről ismernék az erdélyi kopót, vagy a magyar agarat, amelyekből már száz sem születik évente, ellentétben a 3-4 ezres "divatos" kutyafajtákkal szemben. A magyar állatfajták nem csupán a mi büszkeségeink, hanem a világnak is tartozunk azzal, hogy megőrizzük őket a Föld genetikai sokszínűsége fenntartásának érdekében. A magyar kutyák, lovak, szarvasmarhák, juhok, galambok pótolhatatlan értéket képviselnek, nemzeti örökségünk részét képezik, ezért lenne fontos nemzeti kincsként vigyáznunk rájuk - mondta Simicskó István.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek