Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iraki - Kurd ellentétek

Nem igazán meglepő, hogy két iraki kurd párt székházában is öngyilkos merényletek oltották ki több tucat ember életét, a kurdok pártjainak ugyanis számos nyílt ellenségük van Irakon belül.


Dátum: 2004-02-01 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:03.538472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyik csoportban találhatók azok, akik ellenségesen viszonyulnak a két kurd párt által követelt föderalista államszervezet eszméjéhez. Ez utóbbi megvalósulása ugyanis "bebetonozná" a Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) és a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) ellenőrzése alatt álló észak-iraki régió autonóm struktúráját. (Az esetleges kurd autonóm terület magába foglalná az olajban gazdag Kirkuk térségét is.) A kurdok ellenfeleinek másik csoportját a konzervatív síita pártok alkotják. Szaddám Huszein iraki elnök rezsimjének bukása után ugyan ezek a pártok egy ideig szorosan együttműködtek a kurdokkal az ideiglenes kormányzótanácsban, ám újabban igen rossz szemmel nézik Dzsalál Talabani és Maszúd Barzani tevékenységét. A két kurd vezető ugyanis elutasítja Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh követelését, amelynek értelmében még idén országos választásokra kerülne sor Irakban. Egy ilyen közeli időpontban rendezett választás végzetes csapást mérhetne a kurdok föderalista terveire. Amennyiben ugyanis a síiták, akik az iraki lakosság hatvan százalékát teszik ki, a vallásos pártokra szavaznának, úgy utóbbiak az ország egységére való hivatkozással megakadályoznák a föderális elképzelés megvalósulását. A vasárnapi véres merényletek elkövetőinek kiléte szempontjából még nagyobb súllyal esik latba az a körülmény, hogy mind a KDP, mind a PUK szilárdabb híve az amerikai megszálló hatalomnak, mint bármely más politikai csoportosulás Irakban. Ez pedig árulóvá és céltáblává teszi őket mind a bukott Szaddám-rezsim híveinek, mind pedig az iszlám fundamentalistáknak a szemében. A brutális merényletek után még több követőre találhat az iraki kurdok körében a szeparatizmus eszméje. A nyers erőszak elsősorban azoknak a kurdoknak ad igazat, akik mindig is azt vallották, hogy Bagdad felől csak rossz dolgok érhetik nem arab népüket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek