Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már Ron Werbernek sem kellenek a szocialisták?

Más elképzelése volt Ron Werbernek az európai parlamenti kampányról, ezért az MSZP és a kormány új tanácsadókkal vág neki a választásoknak. Az ellenzék reméli, hogy Werberrel együtt a gyűlöletkeltés is távozott a közéletből.


Dátum: 2004-02-02 07:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:04.925852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Valóban elváltak az útjaink - mondta el Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke szombaton, arra a kérdésre válaszolva, valóban távozik-e Ron Werber, az izraeli Munkapárt volt pártigazgatója, aki a 2002-es választásokon a szocialisták média- és kampánytanácsadója volt. Jánosi elmondta: az európai parlamenti választási kampány előkészítésével, a kampány stratégiáját, stílusát, "ráhangolódását", valamint a párt és a kormány együttműködését illetően voltak véleménykülönbségek Werber és a párt vezetői között.

"Ebben a vitában Ron Werber véleményével kisebbségben maradt - mondta a választmányi elnök -, emiatt távozott." Jánosi azonban nem adott választ arra a kérdésre, hogy konkrétan mi okozta a kenyértörést. A Magyar Nemzet azonban úgy értesült: az izraeli tanácsadó a kormányt is be akarta vonni a párt európai parlamenti kampányába. Információink szerint azonban a kormány nem szívesen venne részt egy olyan kampányban, amelynek a vége egy elvesztett választás lehet.

Ron Werber a 2002-es választások óta kisebb megszakításokkal segítette az MSZP-t. Jelentős szerepet vállalt a szocialista aktivisták képzésében. A párt és az izraeli tanácsadó hosszú kapcsolatában azonban nem ez az első torzsalkodás. Az is előfordult már, hogy Werber hazautazott, ám később mégis visszahívták, bár a Népszabadság szerint a szocialisták is úgy vélik róla, hogy két dologban igazán profi: a negatív kampányban és a fanatizálásban. Szakértők szerint a magyar politikai szótárban a werberizmus most már a lejárató, negatív kampány szinonimája lesz.

A hírek szerint a Medgyessy-kabinet olyan tanácsadó cégekre számít a jövőben, amelyek Bill Clinton volt amerikai elnök, Tony Blair brit kormányfő és Gerhard Schröder német kancellár mellett dolgoztak.

Ron Werber egyébként a kormányváltást követően a Miniszterelnöki Hivatalnak is dolgozott. A szakember tízezer dollárért készített a kancelláriának egy tanulmányt a MeH struktúrájának és működési mechanizmusának külföldi modellekkel való összehasonlításáról és az azokból leszűrhető tanulságok átfogó elemzéséről. A közpénzes megbízást az ellenzék is élesen bírálta, de az elemzés megállapításai nem tetszettek Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszternek sem, aki akkor még a miniszterelnök kabinetfőnöke volt.

- Mára talán belátták a szocialisták, hogy az agresszív, durva hangulatkeltésre épülő kommunikációs stratégiájuk nem vezet sehova - vélekedett Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője, hozzátéve: helyesebb volna, ha kormányoznának, megoldást találnának az ország egyre súlyosbodó gondjaira. Mint mondta, reméli, hogy Ron Werberrel együtt a gyűlöletkeltésre, uszításra épülő politikai kommunikáció is távozik a közéletből, és így az érdemi kérdések kerülhetnek a politikai viták, illetve az EP-kampány kereszttüzébe.

- A jelek szerint Ron Werber is reménytelennek látja a szocialisták EP-választással kapcsolatos esélyeit, ezért nem vállalta a további együttműködést - mondta Herényi Károly MDF-frakcióvezető. A politikus úgy vélte: a Blair-, a Clinton- és a Schröder-kormány teljesítményét nem lehet összehasonlítani a magyar kabinetével. Azon ugyanis semmiféle kozmetikai műtét nem képes segíteni.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek