Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már a Népszava szerint is elkerülhetetlen a tandíj bevezetése

A népességfogyás miatt akár 30 százalékkal is csökkenhet a főiskolákra, egyetemekre jelentkezők száma. Előrejelzések szerint ez körülbelül 80 ezer diákot jelent, és azzal a következménnyel jár, hogy az intézmények gazdálkodásában jelentős szigorításokat kell végrehajtani. Valószínűleg a tandíj bevezetése sem maradhat el - írja a Népszava.


Dátum: 2004-02-02 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:06.628881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elkerülhetetlen lesz a különböző karok-szakok számának nagymértékű csökkentése, illetve az oktatói létszám markáns karcsúsítása. Jelenleg az intézményvezetők attól tartanak, a költségvetés szigorítása miatt nem lesz elegendő pénzük a működési és a bérköltségekre. Egyelőre nem tudni, hogy az új pénzügyminiszter megszorításai mennyiben érintik az oktatási tárcát, illetve azon belül a felsőoktatás büdzséjét. Arra, hogyan kerülhető el a felsőoktatás válsága, többféle elképzelés létezik. Többek között megoldás lehetne, ha az intézmények közhasznú társasággá alakulnának. Hosszú távon azonban nem kerülhető meg a tandíj bevezetésének kérdése sem.

A demográfiai apály miatt akár 30 százalékkal is csökkenhet az egyetemekre-főiskolákra jelentkezők száma. Így az intézmények versenyképessé tétele érdekében vélhetően elkerülhetetlen a különböző szakok-karok erőteljes megnyirbálása, illetve az oktatói gárda markáns karcsúsítása. Jelenleg az intézményvezetők amiatt aggódnak, hogy az idén kevesebb pénz jut a működési és bérköltségekre, a hallgatók pedig a tandíj esetleges bevezetése miatt.

Ma Magyarországon nagyon sok hallgató fizet a diploma megszerzéséért, azaz úgynevezett költségtérítéses képzésben vesz részt. Az Oktatási Minisztérium adatai szerint a felsőoktatásban tanulók majdnem fele (azaz mintegy 190 ezren) fizet félévenként 100 ezer forintot vagy annál többet. Tehát egy főiskolai vagy egy egyetemi diploma megszerzése minimum 600 ezer-1 millió, illetve 1-1,5 millió forintba kerül. (Ehhez adódik még a jegyzetekre, könyvekre, utazásra költött összegek.)

A szaktárca azt szeretné elérni, hogy 2005-től nem az első, hanem az "egy" diploma legyen ingyenes. Így azokat sem zárnák ki az államilag finanszírozott képzésekből, akik már a költségtérítésest választották-választják.

A felsőoktatásban résztvevő hallgatók számának megugrása miatt a képzés egyre többe kerül az adófizetőknek - köztük azoknak is, akik soha nem vesznek-vettek részt felsőoktatási képzésben. Összehasonlításképpen: míg az 1990/1991-es tanévben a hallgatók száma a 110 ezret sem érte el, az idén közel 400 ezren ültek a felsőoktatási intézmények padjaiban. Éppen ezért a minisztérium megítélése szerint a tandíj nem csak finanszírozási probléma, hanem a társadalmi igazságosság kérdése is. Az Európai Unió tagországainak zömében a felsőoktatás eltömegesedése a jellemző, így a Magyarországnál sokkal gazdagabb Németország vagy Ausztria is a tandíj bevezetésének mikéntjén gondolkodik. A napokban pedig az angol parlament határozott jelentős összegű tandíj bevezetéséről.

A felsőoktatásnak nem csak napi anyagi gondokkal kell szembenéznie. A népesség csökkenése azt jelenti, hogy vészesen apad a potenciális egyetemisták és főiskolások száma. Összehasonlításképpen: 2004-ben alig 100 ezer általános iskolás elsős ül be az iskolapadba, míg a felsőoktatási intézményekben 100-105 ezer gólya kezdi meg tanulmányait. (A jelentkezők száma mintegy 160 ezerre tehető.) Azaz, ha nem szeretnék, hogy drasztikusan csökkenjen a hallgatói tábor (a jelenlegi szisztéma szerint a költségvetés a diákok száma után fizet) az egyetemeknek és a főiskoláknak minden jelentkezőt fel kellene venniük - vagy erőteljesen megkurtítaniuk a különböző, jelenleg túlburjánzó szakokat.

A minisztérium szerint a demográfiai apály elsősorban a nappali alapképzésbe jelentkező diákok számának csökkenését hozza magával. Ennek hatását mintegy 4-5 év múlva érzik meg az intézmények. Ezzel egyidejűleg folyamatosan növekszik az oktatási rendszerben töltött idő, egyre többen jelentkeznek valamilyen diploma birtokában újabb képzésekre, amely így új hallgatói piac nyílását eredményezi. Az, hogy az utóbbi években rendkívüli módon kiszélesedett a felsőoktatásban résztvevő korcsoport, és meghosszabbodott a tanulmányokkal eltöltött idő, nemcsak hazánkban, de Európa szerte válságos helyzetbe sodorta a felsőoktatást.

rtlklub.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek