Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Súlyos megszorításokat javasol az OECD: a kormány hallgat

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány az OECD javaslatainak megfelelően újabb - a nyugdíjasokat, az otthonteremtési rendszert és az adóterheket illető - megszorításokat vezessen be - jelentette ki Varga Mihály frakcióvezető-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-02-02 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:07.751103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály elmondta: a gazdaság valós problémáit a kormány döntései idézték elő, ezekkel a kabinet - további bizonytalanságot gerjesztve - mégsem hajlandó őszintén szembe nézni.

A képviselő közölte: nem világos, mi kerül a kijelölt pénzügyminiszter által beharangozott 120 milliárd forintos megszorító csomagba.

A politikus hiteltelennek tartja a lefaragások pénzügyminiszter által hangoztatott összegét is. Ennek kapcsán rámutatott: a beruházások csökkentése nyomán jelentkező áfabevétel-kiesés miatt a 190 milliárd forint sem elképzelhetetlen.

A frakcióvezető-helyettes szerint nem tudni azt sem, mennyivel növekszik az államháztartás hiánya annak köszönhetően, hogy a kormány hitelből kívánja finanszírozni az M5-ös autópálya építését.

Varga Mihály leszögezte: a Fidesz nem hajlandó támogatni a nyugdíjasokat, az otthonteremtési rendszert és az adófizető polgárokat sújtó intézkedéseket.

A volt pénzügyminiszter ezt azzal összefüggésben mondta, hogy az OECD a nyugdíjak befagyasztását, az ingatlanadó bevezetését, az áfa emelését valamint a lakástámogatási kiadások visszafogását szorgalmazza nemrégiben kiadott jelentésében.

A Fidesz gazdaságpolitikusa felszólította a kormányt, fejtse ki a nemzetközi szervezet javaslatait illető álláspontját.

Varga Mihály szükségesnek tartja, hogy a kormány felmérje a magyar gazdaság tényleges és valós állapotát, mivel - mint fogalmazott - az emberek valóságérzete jelentősen különbözik a kormányétól.

A fideszes képviselő kívánatosnak nevezte az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok és állami közalapítványok működésének felülvizsgálatát, illetve a rosszul gazdálkodó szervezetek lehetőség szerinti megszüntetését és összevonását.

fidesz.hu

***

Az MSZP szerint a takarékosság nem érinti a jóléti rendszerváltás vívmányait

Kapcsolódó elemek