Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Falusi tagozat alakult Somogyban

A falun élőknek minden lehetőségből kevesebb jut Magyarországon, mint a városiaknak. A Fidesz falutagozatának somogyi tagjai éppen ezért legfontosabb feladatuknak azt tartják, hogy valódi képviseletet nyújtsanak a falusi embereknek és azért is mindent megtesznek, hogy csökkentsék a különbségeket a város és a vidék között.


Dátum: 2004-02-02 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:09.368483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A falutagozat ötven taggal alakult meg Somogyban a hét végén, megyei elnökének a böhönyei Hajdú Zoltánt választották a küldöttek. A fiatal mezőgazdasági üzemmérnök elmondta: az aprófalvas Somogyban a megtévesztett és becsapott falusi emberek fejével igyekeznek majd gondolkodni, és mindenben képviselni kívánják az érdekeiket. Eddig ugyanis azt tapasztalták, hogy egyetlen politikai erő sem törődött érdemben a kistelepülésekkel és csak az ígéretek szintjén foglalkoztak gondjaikkal.

Hargitai János, a Fidesz falutagozatának országos elnöke arról beszélt, hogy hazánkban a Nyugat-európaival éppen ellentétes folyamatok zajlanak, hiszen amíg Európa fejlettebb felén éppen a vidékre jut több forrás, addig nálunk csak a maradék. A falvak helyzetét az is nehezíti, hogy ott nagyobb számban élnek inaktív, nem dolgozó emberek, mint bármilyen más településen. Jóval nagyobb a nyugdíjasok aránya, és sajnos nagyon sokan vannak a falvakban olyanok, akik szeretnének dolgozni, de nem jutnak munkahelyhez. Hargitai szerint ezen kell változtatni és azt a széttagoltságot megszüntetni, ami ma jellemző. Összefogással ugyanis a falvak is hatékonyabban állhatnak ki az ott élők érdekeiért.

Forrás: Somogyi Hírlap, 2004. február. 2.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek