A kormány nem minden tanár fizetését emelné - a PDSZ tiltakozik
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem támogatja a kormány és a közszolgálati sztrájkbizottság közszolgálati béremelésekről szóló megállapodás-tervezetének aláírását, mert a béremelés nem terjed ki minden közoktatási dolgozóra - tájékoztatta az MTI-t a szervezet elnöke hétfőn.
Dátum: 2004-02-02 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:12.233820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kerpen Gábor elmondta: azért nem támogatják a tervezetet, mert az abban vázolt béremelés "nem terjed ki olyan dolgozóra, aki nem pótlékolt feladatot lát el (...), például arra, aki csak tanít, nem osztályfőnök, nem diákmozgalmat segítő tanár, nincs nyelvvizsgapótléka", ezért a pedagógusok többsége és a nem pedagógusok túlnyomó többsége kimarad a béremelésből.
Hozzátette: a kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés is eleme a kormányzati anyagnak, de véleménye szerint az összeg oly mértékű, hogy a gyakorlatban nem kapja mindenki, így a nem pedagógus közoktatási dolgozók sem, míg az osztályfőnöki pótlék növelése, amely szintén szerepel a tervezetben, csak az osztályfőnökre vonatkozik.
"Ebben az értelemben mondjuk azt, hogy nem terjed ki minden közoktatási dolgozóra, ezért nem tekinthető általános keresetnövelésnek" - fűzte hozzá.
Kiemelte: a megállapodás tervezete messze elmarad a szakszervezeti oldal minimális igényétől, amely legalább 6 százalékos béremelés jogi garantálását jelentené a 2004. évre vonatkozóan és bár az elnökség előrelépést lát a 2005. évi bértárgyalások bázisa tekintetében, azonban véleményük szerint nincs elégséges garancia az illetmények további inflálódásának megakadályozására.
Kerpen Gábor tájékoztatása szerint a kérdésben a PDSZ Országos Választmánya február közepén hoz döntést.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hétfőn jelentette be, hogy a költségvetés nehéz helyzetére való tekintettel a kormány és a közszolgálati sztrájkbizottság közszolgálati béremelésekről szóló megállapodás-tervezetének aláírására hatalmazta fel elnökét, Varga Lászlót. Ugyanakkor leszögezte: a PSZ továbbra is szükségesnek tartja a hat százalékos béremelés jogi és pénzügyi garanciákkal történő alátámasztását.
Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára a sztrájkbizottsággal folytatott tárgyalásokról és a megállapodás-tervezetről pénteken az MTI-nek elmondta, hogy a hat százalékos bérnövekedés fedezete benne van a költségvetésben. A kérdés csak az, hogy miként jut el a dolgozókhoz.
A sztrájkbizottság elnöke, Szabó Endre pénteken azt tudatta az MTI-vel, a kormány hozzájuk csütörtökön eljuttatott tervezetét 25 szakszervezet külön-külön megvitatja, és február 15-ig nyilatkozik az ajánlatról.
MTI - fidesz.hu