Wekler-Toller vita a Volán-társaságok miatt
A Községi Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ) tiltakozik néhány nagyváros vezetőinek a Volán vállalatok önkormányzati tulajdonba vételét célzó kezdeményezései ellen - tájékoztatta a szervezet elnöke hétfőn közleményben az MTI-t. "A községek számára elfogadhatatlan, hogy a helyközi és a távolsági személyszállítást végző, állami kézben lévő társaságokat kizárólag nagyvárosok szerezzék meg, az ugyanis a kistelepüléseket kizárja a jelenleg is rossz közlekedési feltételeik alakításából" - hangsúlyozta Wekler Ferenc.
Dátum: 2004-02-02 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:12.549176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szövetség elnöke, aki az Országgyűlés szabaddemokrata alelnöke és Mecseknádasd polgármestere is egyben, úgy vélte: fontos, hogy a kistérségekben élő, túlnyomórészt szegény lakosoknak biztosított legyen busszal a lakóhelyükről való ki- és beutaztatása.
Szavai szerint ennek döntő jelentősége van a munkavállalás és az iskolába járás szempontjából is.
"A kistelepüléseknek az elmúlt években rengeteget kellett harcolniuk azért, hogy naponta egy-két alkalommal hozzájuk is betérjenek az autóbuszok. Az elutasításokat mindig gazdasági okokkal magyarázták. Ha egyetlen városhoz kerülnének ezek a vállalatok, akkor még jobban megerősödnek majd a gazdasági szempontok, s a városi érdekek felerősödésével a községeknek minden eszköze elfogy, amikkel befolyásolni tudná tevékenységüket" - állapította meg Wekler Ferenc.
A KÖSZ ezért az önkormányzati tulajdonba vételnél társulási formák, például társulási tanácsok megalakítását javasolja, azok ugyanis garantálnák a községi érdekek képviseletét is.
Megítélése szerint ha ez nem történik meg, az amúgy is többszörösen hátrányos helyzetű kistelepülések az eddiginél előnytelenebb helyzetbe kerülnének.
A KÖSZ azt követően emelte fel a szavát, hogy január 29-én Pécs közgyűlése úgy döntött: a város kérelmet nyújt be az ÁPV Rt.-hez és a kormányhoz a Pannon Volán Rt. tulajdonjogának megszerzése érdekében.
A végső szót az ÁPV Rt.-vezetők javaslata alapján a kormány mondja ki, de kedvező döntések esetén március végére már a pécsi önkormányzat tulajdonába kerülhet a még állami kézben lévő cég.
Juhász István, a város gazdasági bizottságának elnöke egy közelmúltban tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy az 1995-ös privatizációs törvény indokolt esetben lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatok megszerezhessék állami közlekedési cégek tulajdonjogát.
Magyarázata szerint mindez Pécsett azért lenne előnyös, mert sor kerülhetne a Pannon Volán Rt., valamint a helyi közlekedésért felelős Pécsi Közlekedési Rt. összevonására, így anyagilag és minőségileg egyaránt javulna a tömegközlekedés Baranyában.
Kiemelte: az önkormányzat felelős tulajdonosa lenne az így létrejövő vállalatnak, a magánbefektetőkkel ellentétben nem a profitszerzést, járatcsökkentést, hanem a szolgáltatások megtartását, bővítését helyezné előtérbe.
MTI - fidesz.hu