Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ökumenikus Szeretet Szolgálat: nagyszabású segélyakció Csecsenföldön

Mintegy ötvenezer nehéz körülmények között élő számára szervez nagyszabású segélyakciót a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat csecsenföldi humanitárius irodája - tájékoztatta Fekete Dániel az MTI-t, hétfőn.


Dátum: 2004-02-02 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:14.052913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezet sajtóreferense elmondta: a február elején induló, három hónapos program keretében a téli hideg ellen ruhaneműket osztanak szét, valamint a folyamatosan működő ingyenkonyhákon meleg ételt kaphatnak a rászorulók. "Sokak számára ez jelenti a napi egyetlen étkezést" - fűzte hozzá.

Mint mondta, a szeretetszolgálat immár kilenc éve tevékenykedik az észak-kaukázusi térségben, ez idő alatt mintegy kétmilliárd forint értékben nyújtottak különböző formában segítséget az ott élők számára.

Hozzátette: a szervezet negyvenkét menekülttábort és két ingyenkonyhát tart fenn, emellett részt vesznek a közösségi épületek, lakóházak, és az iskolák felújításában, továbbá folyamatosan osztanak élelmiszer-, higiéniai-, és tanszercsomagokat is.

Fekete Dániel rámutatott: az akciók megvalósításához nemzetközi partnerszervezetek biztosítják az anyagi támogatást, emellett gyakran kapnak külföldi kormányzati támogatásokat is. Mivel a térségben kevés humanitárius szervezet van jelen, gyakorlatilag az összes nemzetközi adományt a Szeretetszolgálat kezeli - fűzte hozzá.

Mint mondta, az európai kormányoknál mintegy 50 éve bevett gyakorlat az úgynevezett donor szerep, Magyarország ehhez képest jelentős lemaradásban van, mivel még nincs meg a segélyezéshez szükséges struktúra. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy változás várható ezen a területen, mivel az utóbbi években a magyar állam több esetben is támogatott külföldi humanitárius akciókat, például Afganisztánban - fűzte hozzá Fekete Dániel.

Hangsúlyozta: az Ökumenikus Szeretetszolgálat az egyetlen olyan magyar segélyszervezet, amely nemcsak gyorssegélyeket nyújt, hanem minden nagyobb krízishelyszínen jelen van, így Afganisztánban, Irakban, Kárpátalján, valamint a volt Jugoszlávia államaiban is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek