Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felmentették Sándor Istvánt a vádak alól első fokon

Minden vádpont alól felmentette Sándor Istvánt, a "Papa" néven is emlegetett egykori magas rangú rendőrtisztet a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében. A döntés részben jogerős. Sándor Istvánt illetően vesztegetéssel kapcsolatos vádpontokban vált jogerőssé az elsőfokú ítélet, miután nem fellebbezett az ügyész.


Dátum: 2004-02-02 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:14.371807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitok miatt mindvégig zárt ajtók mögött folyó büntetőperben csak az ítélet rendelkező részét hirdették ki nyilvánosan, az indoklást már nem hallhatta a sajtó.

Sándor Istvánt, az egykori KBI Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának felderítő tisztjét, aki 1998-ban saját kérésére nyugdíjba vonult, 2000 októberében vették őrizetbe az ügyészségi nyomozók, egyetlen nappal azelőtt, hogy a parlament olajbizottsága meghallgathatta volna a rendőrtisztet.

Sándor István fél évig volt előzetes letartóztatásban, a büntetőper 2002 májusában kezdődött meg. A vádak között szerepelt minősített vesztegetés, hivatali visszaélés és hamis tanúzás. Rajta kívül még öt vádlottja volt az ügynek, közülük egyedül Csizmadia Imre másodrendű vádlott, egykori várpalotai rendőrkapitány bűnösségét mondta ki a Fővárosi Bíróság hétfőn.

A rendőr alezredest másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt.

Sándor István az eljárás során részletes vallomásokban következetesen tagadta bűnösségét. A nyomozást és a vádakat koncepciósnak nevezte. Úgy vélte, hogy az olajos alvilág lejárató kampányai juttatták a vádlottak padjára hatósági segédlettel.

Ugyanakkor a sajtóban korábban napvilágot láttak olyan vélemények is, melyek szerint a "Papa" bűnös kapcsolatot tartott fenn bűnözői csoportokkal.

Hétfőn az ítélet rendelkező részének kihirdetését követően a bíróság folyosóján Hegedűs László ügyvéd, Sándor István védője újságíróknak úgy fogalmazott: védőként le kell vonni a konzekvenciákat. A felmentés megkérdőjelezi a büntetőeljárás jogosságát.

Kiderült az, amit Sándor István mindvégig hangoztatott, hogy koholt, kreált eljárás folyik ellene - hangsúlyozta a védő.

"Ha valakit törvénytelenül vádolnak meg, az bűncselekmény, az ellen a hatóságoknak fel kell lépniük. Ha az eljárás jogerőssé válik, ügyfelemmel megfontoljuk, hogy milyen lépéseket tegyünk" - tette hozzá Hegedűs László.

Sándor István kijelentette: a bíró nem nyugodott bele abba, amit "kreáltak" az ügyészségi nyomozók, "összehordtak ellene az úgynevezett ellenségei" az alvilág közreműködésével. A megvádolt rendőrtiszt hozzátette: minden erejével arra törekszik, hogy törvényes úton vonják felelősségre azokat, akik az eljárást folytatták ellene.

Az eljárás titkosításával kapcsolatban a védő úgy vélekedett: azon túl, hogy ki dolgozott a rendőrségnek, nincs államtitok az ügyben.

Sándor István ezzel kapcsolatban megjegyezte: "az ügy attól titkos, hogy az eljáró ügyészségi nyomozók mennyi törvénysértést követtek el".

Az ügyész részben fellebbezte meg az elsőfokú ítéletet, így a hatból négy vádlott, köztük Sándor István ügyében is egyes vádpontokról az ítélőtábla dönt majd másodfokon. Ugyanakkor már hétfőn jogerőre emelkedett Sándor István felmentése a vesztegetéssel kapcsolatos vádpontokban, miután az ügyész ezekekkel kapcsolatban nem nyújtott be fellebbezést.

Fellebbezett az ítélet bűnösséget kimondó része ellen Csizmadia Imre másodrendű vádlott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek