Így dönt a kormány: aki nem dinamikus, mégis dinamikus?
Az elmúlt esztendő utolsó napjainak egyik, sok vitát kavart pénzügyminiszteri döntése volt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) két vezetőjének azonnali hatállyal való felmentése. A szervezet élére az a Thuma József került, akit tavaly azért menesztett a kormány a Pénzügyminisztériumból, mert nem tartotta elég dinamikusnak.
Dátum: 2004-02-02 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:15.313987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt esztendő utolsó napjainak egyik, sok vitát kavart pénzügyminiszteri döntése volt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) két vezetőjének azonnali hatállyal való felmentése. Azzal, hogy a korábbi híreszteléseknek megfelelően a KVI élére Thuma Józsefet, a Pénzügyminisztérium volt közigazgatási államtitkárát nevezték ki, folytatódik a kormányváltás óta bevált menesztési és kinevezési gyakorlat.
Továbbra is úgy ítéljük meg, hogy a korábbi vezetők elbocsátása mögött nem voltak valós indokok, ráadásul a Pénzügyminisztérium több ellentmondásos nyilatkozatot tett az üggyel kapcsolatban. Tavaly szeptemberben Thuma József távozását a dinamizmus hiányával indokolták, míg a KVI-nél történt hirtelen vezetői menesztéseket új feladatokkal, rugalmasabb és hatékonyabb üzletpolitika igényével magyarázták. Érthetetlen, hogy épp egy olyan vezető kerül az állítólagos új kihívásokkal küzdő intézmény élére, akinek a dinamizmusát kritizálták korábbi munkahelyén.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
országgyűlési képviselőcsoport
gazdasági kabinet