Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kórházprivatizáció: a pénz fontosabb lenne az egészségnél?!

Orbán Viktor hétfőn azt mondta, hogy amennyiben a kórházak magánosítását lehetővé tevő törvényt elfogadják, egészen más világban fogunk élni: olyanban, amelyben nem az egészség, hanem a pénz lesz a legfontosabb.


Dátum: 2004-02-02 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:15.649378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke erről Karcagon beszélt, ahol a helyi Kátai kórházban az intézmény rekonstrukciójának első ütemét zárták le házi ünnepségen. "A pénz fontos dolog, de nem szabad, hogy életünk minden egyes területére beszivárogjon, uralkodóvá és egyetlen szemponttá váljon" - tette hozzá. Azt hangsúlyozta, hogy a kórház-privatizációs törvény hatályba lépésének megakadályozása "elemi érdek" volt, és az Alkotmánybíróság döntése haladékot adott a magyar egészségügy számára. Orbán Viktor egy 1867-ből származó definíciót idézve aláhúzta: "az egészségügy mindenkor az állam egészségügye." A rossz állapotban lévő kórházak problémájának megoldására pedig nem az a válasz, hogy eladjuk azokat, vagy bevonjuk a magántőkét, hanem az, hogy az állam úgy gazdálkodik, hogy teljesíthesse ezt a felújítási kötelezettségét - jegyezte meg a Fidesz elnöke. A karcagi Kátai Gábor Kórház rekonstrukciójának első üteme három évig tartott, és 2 milliárd forintba került. A munkákra az országgyűlés 1999. nyarán 2 milliárd forint címzett támogatást ítélt oda. A 2000 nyarán megkezdődött rekonstrukció során felújították a lifteket, átépítették a mosodát és a konyhát, korszerűsítették a fűtési rendszert és az elektromos hálózatot, megújították a műtőblokkot, kialakították a sürgősségi betegfelvételi osztályt, és 150 millió forintért egészségügyi gépeket, műszereket szereztek be.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek