Feljelentésekkel az unióba
Juhászné Lévai Katalin, szocialista politikus tett feljelentést az úgynevezett Kenézy-ügyben 2003. januárjában, s azóta számos esetben kísérelte meg a nyilvánosság előtt a hatóságok befolyásolását oly módon, ahogy ma is teszi: önkényesen, politikai szándéktól vezérelve értelmezi és félremagyarázza az ügy egyes részleteit. Teszi ezt nyilván azért, hogy vezesse a nyomozó hatóság kezét ebben az egyébként nehezen áttekinthető ügyben - írja közleménye első pontjaként Rácz Róbert fideszes országgyűlési képviselő.
Dátum: 2004-02-02 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:16.952210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
1. Juhászné Lévai Katalin, szocialista politikus tett feljelentést az úgynevezett Kenézy-ügyben 2003. januárjában, s azóta számos esetben kísérelte meg a nyilvánosság előtt a hatóságok befolyásolását oly módon, ahogy ma is teszi: önkényesen, politikai szándéktól vezérelve értelmezi és félremagyarázza az ügy egyes részleteit. Teszi ezt nyilván azért, hogy vezesse a nyomozó hatóság kezét ebben az egyébként nehezen áttekinthető ügyben.
2. 10 oldalas feljelentését ismeretlen tettes ellen tette meg, nyilván azért, hogy az általa ily módon besározott személyek ne tudják viszontperelni őt.
3. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség fontosnak tartja a nyomozó hatóságok és a bíróság függetlenségét, ezért kérte, és kéri a kormányon lévő és a belügyminisztert adó MSZP helyi politikusait: ne terheljék az egyébként is hajszolt nyomozó hatóságokat azzal, hogy politikai számlákat próbálnak rendeztetni velük. Ez az országosan is zajló gyakorlat valamennyiünket emlékeztet azokra az időkre, amikor Juhászné Lévai Katalin akkori pártja, az MSZMP semmilyen eszköztől nem riadt vissza a velük egyet nem értők megfenyítésére.
4. Ezen politikai mentalitás az Európai Unióban is megrökönyödést vált ki, így saját érdekükben is kérjük: ne zárkózzanak be Európa politika skanzenjébe!
Rácz Róbert
országgyűlési képviselő
OS - fidesz.hu