Megérkezett az első kép a Marsról
Továbbította a Földre első, a marsi tájról készítetett panorámaképeit az Opportunity amerikai marsjáró és kinyújtotta azt a robotkart, amellyel majd megérinti a bolygó felszínét.
Dátum: 2004-02-02 19:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:17.583295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A berendezést működtető amerikai csoport hétfőn nyilvánosságra hozta a felvételeket, amelyen vörös marsi tájat és hegyvonulatokat lehet látni. Az Opportunity robotkarja számos olyan eszközt tartalmaz, amellyel tanulmányozni lehet a Mars felszínén talált anyagokat. A szakértők ezt a kart helyezték most abba a helyzetbe, hogy az munkához láthasson. Joe Melko mérnök közölte, hogy a fényképvételek tanúsága szerint a kar jól működik. Első célpontja valószínűleg az a tőle kilenc méterre lévő sziklakerthez hasonló kőhalmaz lesz, amelyről a tudósok nem zárják ki, hogy üledékes lerakódás terméke, és ebben az esetben a köveket formáló erő a víz is lehetett.
MTI - fidesz.hu