Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: csak a Mol megvásárlása védheti meg a kisfogyasztókat

Az állami tulajdonban lévő földeket versenytárgyalás formájában azonnali értékesítésre tűzik ki - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2002-04-30 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:16.382008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő megfogalmazása szerint enyhíteni kell az országosan észlelhető földéhséget, mert - mint mondta - a családi gazdaságok és az egyéni gazdák előtt a fejlődés lehetőségének legkomolyabb korlátja a földhiány. Orbán Viktor kitért arra, hogy ezek a földterületek korábban megkötött haszonbérleti szerződésekkel terheltek, de ennek ellenére is versenytárgyalásra bocsátják őket. Hozzátette, hogy a földtörvény, illetve a Nemzeti Földalapról szóló törvény az eljárást világosan rögzíti. Rámutatott arra, hogy ezt versenytárgyalás formájában, az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok figyelembe vételével kell megtenni. A kormányfő megjegyezte, hogy az elővásárlási jog kedvezményezettjeit külön-külön kell bevonni a versenytárgyalásba.

A miniszterelnök szavai szerint a több százezer hektárnyi földterület értékesítését lehetővé tevő döntéssel a helyben lakó gazdákat szeretnék földhöz juttatni. Arra a kérdésre, hogy pontosan mekkora területnyi földről van szó Orbán Viktor azt válaszolta: a pontos számért a Nemzeti Földalaphoz kell fordulni.

Egy másik kérdésre reagálva úgy fogalmazott: nem szeretnék nyitva hagyni a következő kormány előtt azt a lehetőséget, hogy megnyissa a jogi személyek számára a termőföld megszerzésének a lehetőségét. Szerinte ez ellen egyetlen módon lehet védekezni - úgy hogy az egyébként hasznos legyen a mezőgazdaság szempontjából is -, "ha eladjuk a földeket a gazdáknak, még mielőtt a következő kormány másoknak adná el". - Van néhány kérdés, ahol olyan messze van a magyar társadalom jövőjéről alkotott véleményünk, hogy erkölcsi és politikai kötelességemnek érzem, hogy ezeket a döntéseket mégis meghozzam, vállalva az ezzel kapcsolatos vitákat - jelentette ki Orbán Viktor.

Elmondta továbbá, hogy a határidőt a törvény megadja. Megjegyezte, hogy a jövő héten szeretnék a hirdetményeket közzétenni, és onnantól kezdve a 30. napon lehet megtartani a versenytárgyalást. - Addigra már ajánlatokat fogunk begyűjteni és olyan elkötelezettségeket fog vállalni az állam, hogy nem lesz lehetetlen, de nagyon nehéz lesz visszalépni ettől a következő kormánynak, nem beszélve ennek társadalmi következményeiről - fűzte hozzá a miniszterelnök.

Borókai Gábor kormányszóvivő a sajtótájékoztatót követően elmondta: a kabinet azért is érezte felhatalmazva magát erre a döntésre, mert a földkérdés rendezése a polgári összefogás programjának egyik legfontosabb pontja volt és ez elsöprő támogatást kapott a vidéki Magyarországtól a választásokon.

A kormány döntött a tavaszi fagykárok enyhítéséről, a külső üzletrészek még megoldatlan problémáit tárgyaló törvényjavaslat elkészítéséről, és gyógyszerár-tárgyalások folynak a kormány és a gyógyszerpiac képviselői között - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

A tavaszi fagykárok pontos mértékét májusban állapítják meg, addig hektáronként harmincezer forint előleget folyósítanak a gazdáknak. Hozzátette: előzetes felmérések alapján döntöttek az előleg folyósításáról, amit azonnal megkezdenek. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a fagykárokról készített pontos becslések május végére, közepére készülnek el. A kormányfő kijelentése szerint a teljes kárenyhítés hektáronkénti összege jóval meghaladja majd az előleg mértékét.

Rámutatott: az őszi fagykárok megállapítása során alkalmazott módszereket veszik figyelembe most is.

A külső üzletrészekről szólva a kormányfő elmondta, a már korábban felszámolt téeszek külsőüzletrész-tulajdonosainak kártalanítási alapelveivel foglalkozott a kormány. Emlékeztetett: a kabinet megkezdte az üzletrészek felvásárlását a korábbi tulajdonosoktól, ennek megfelelően először a még létező téeszek tagjainak, majd a nyugdíjasok külső üzletrészeit vásárolták meg.

- Most folyik a felszámolás, végelszámolás, csődeljárás alatt lévő termelőszövetkezetekhez kapcsolódó külső üzletrészek felvásárlása - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a törvényjavaslat nyolc-tíz nap alatt előkészíthető, mivel annak előmunkálatait már korábban elvégezték.

A kabinet gyógyszerár-tárgyalásairól a miniszterelnök úgy fogalmazott, azok lényege, hogy az infláció kétharmadát meg nem haladó általános áremelkedés belső szerkezetéről minden évben meg kell állapodni. Orbán Viktor kitért arra, hogy a tárgyalások lezárásának határideje június 15-e, így a megbeszélések utolsó fázisába az új kormány is be tud kapcsolódni. Jelezte: ezáltal a megalakuló kabinet is érvényesítheti elképzeléseit. A kormányfő elmondta: a gyógyszerforgalmazókkal és -gyártókkal korábban már létrejött egy hároméves megállapodás, amely rögzítette, hogy az állam által támogatott gyógyszerek árának emelkedése nem lehet több, mint az infláció kétharmada. - Ez példátlan a magyar egészségügy történetében, egy támogatotti körben az inflációnál alacsonyabb áremelésnek az üzleti partnerekkel történő elfogadtatása korábban senkinek sem sikerült - emelte ki Orbán Viktor.

A kormány minél hamarabb szeretne megállapodni a Mol-gázüzletág megvásárlásáról, így a tárgyalások gyors előrehaladásában érdekelt - mondta a. Hozzátette: "a kormányváltásig erre a lehetőség rendkívül szűkös, de nem reménytelen".

A miniszterelnök megjegyezte, hogy a kormányülésen nem került szóba a gázüzletág kérdése, mert a tárgyalásokat nem közvetlenül a kormány folytatja. - A radikális gázáremelés egyetlen alternatívájának hosszú távon a gázüzletág megvásárlását tartom - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hozzátette: "ha nem akarjuk tönkretenni a kisfogyasztókat Magyarországon, a világpiaci gázárakkal - amit nem javaslok a következő kormánynak sem - akkor hosszú távú megoldást kell találni". Szerinte ez nem lehet más, mint a gázüzletág átvétele, beleértve a magyarországi földgáztermelés jogát is. Orbán Viktor szavaiból kiderült, hogy a kisfogyasztók ellátását - "társadalmi áron" - a világpiacinál jóval olcsóbb magyar kitermelésű gázból képzeli el. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a világpiaci árakhoz való igazodást csak nagyon-nagyon hosszú távon szabad elindítani, mert egyébként családok tízezrei kerülnek nehéz helyzetbe. - Ezért szorgalmazza a kormány a gázüzletág megvételére irányuló tárgyalásokat - tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta: kormánydöntés van arról, hogy ebbe az irányba kell haladni, arról azonban, hogy milyen tárgyalási fejlemények vannak, a miniszterelnök nem tudott tájékoztatást adni. A kormányfő hozzátette: erről a Magyar Fejlesztési Bankot felügyelő minisztert, Stumpf Istvánt kell megkérdezni.

Orbán Viktor kérdésekre válaszolva elmondta: a gázüzletággal kapcsolatos költségvetési kiadások ügyében meg kell várni azt az időpontot, amikor a tárgyalások valóban eljutnak arra a szintre, hogy értelmesen lehet beszélni a várható kiadásokról, illetve - a másik oldalon - az olcsó gázárak társadalmi nyereségéről.

Szintén kérdésre válaszolva a miniszterelnök kifejtette: ebben az ügyben nem tudja, hogy különbözik-e a jelenlegi kormány álláspontja a leendő kormányétól. Orbán Viktor szerint azonban a két álláspontnak egybe kell esnie, ha igaz, hogy a következő kormány nem akar jelentős gázáremelést végrehajtani. Orbán Viktor szerint ugyanis a jelenlegi állapotot fél évnél, egy évnél tovább nem lehet fenntartani, ha nem vásárolják meg a Mol gázüzletágát.

Kapcsolódó elemek