USA: Kerry népszerűbb Bushnál
Népszerűség terén maga mögé utasítja George Bush amerikai elnököt John Kerry szenátor két, hétfőn nyilvánosságra hozott felmérés tanúsága szerint. Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó, Massachusetts állambeli szenátort a megkérdezettek 54 százaléka támogatta a CNN amerikai hírtelevízió, a USA Today című lap és a Gallup közvélemény-kutató közös felmérése szerint. A hivatalban lévő republikánus párti elnök mögé pedig a válaszadóknak a 46 százaléka sorakozott fel.
Dátum: 2004-02-03 07:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:18.512574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Quinnipiac egyetem kutató intézete Kerry 51 százalékpontos népszerűségét mutatta ki Bush 43 százalékpontos támogatottságával szemben. Mindkét felmérést a hét végén készítették.
Egy harmadik, a Newsweek című hetilapnak a hét végén közzétett felmérése is Kerry vezetését mutatta ki, bár a fentieknél jóval szorosabb küzdelemben: Kerryt a megkérdezettek 48 százaléka, Bush elnököt pedig 46 százalékuk támogatta.
Mindhárom közvélemény-kutatás három százalékos hibahatárral készült.
Az említett adatok arra utalnak, hogy rohamosan csökkent Bush népszerűsége a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások óta. A merényletek után a megkérdezetteknek még közel 90 százaléka támogatta az elnököt, akinek népszerűsége ezt követően még hónapokig rendkívül nagy maradt. A támogatottság mértéke később csökkent, bár Szaddám Huszein volt iraki elnök tavaly decemberi elfogása után egy időre hatvan százalék közelébe emelkedett.
MTI - fidesz.hu