Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Draskovics-csomag: miniszterek mondanak le?

A Népszabadság tegnapi számában arról adott hírt, hogy a Draskovics Tibor által tervezett, valójában 185-190 milliárdos megszorítások olyan feszültséget teremtettek a tárcáknál, amely miniszteri lemondásokhoz is vezethet. Ismert: a Bokros-csomag bejelentését követően két miniszter állt fel a Horn-kormányból.


Dátum: 2004-02-03 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:20.517590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horn Gyula volt kormányfő a Népszavának adott interjújában azt hangsúlyozta: azt várja Medgyessy Péter miniszterelnöktől, hogy erősebb kezű legyen. Továbbra is fenntartotta véleményét, hogy van olyan tárca, ahol változtatni kell.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő nem kívánt reagálni a "takarékossági" csomaggal kapcsolatos felvetésekre, mondván: a végleges változatról a kormány február 25-én dönt. Nem kommentálta a minisztercserékkel kapcsolatos felvetéseket sem.

Mindenesetre nem elképzelhetetlen, hogy a Draskovics-csomag lemondásokkal járna együtt. Ismert: a Bokros-csomag bejelentése után két miniszter állt fel a Horn-kormányból, Kovács Pál egészségügyi és Katona Béla, aki tárca nélküli miniszterként felügyelte a titkosszolgálatokat. Voltak, akik Csehák Judit tavalyi távozását az egészségügyi tárca éléről azzal magyarázták: nem kapta meg a reformhoz szükséges pénzt.

A tervezett elvonások leginkább a mezőgazdaságot érintik, de a kulturális, az oktatási, az igazságügyi és az informatikai tárcánál is komoly gondokat okoznak. Németh Imre mezőgazdasági miniszter ugyanakkor sugalmazásnak minősítette a lemondását és az elvonások mértékét találgató sajtóhíreket. A Magyar Nemzet úgy tudja, akár Bárándy Péter igazságügy-miniszter lemondását is eredményezheti a költségvetési vita. A kormány újabb megszorító intézkedései miatt az Igazságügyi Minisztériumtól 1,1 milliárd forintos megtakarítást szeretne elérni a kabinet. A megszorításokra vonatkozó felvetést Bárándy Péter nyilatkozatában elutasította, mivel szerinte a kérés teljesítése "jelen pillanatban szinte megoldhatatlannak tűnik a tárca vezetése számára". Az előjelek alapján a miniszter úgy fogalmazott: "veszélyérzete van". A költségvetési viták mellett Bárándynak abból is elege lett, hogy bizonyos esetekben az általa vezetett tárca szakmai javaslatait a kormányon belüli akadályozások miatt sokszor nehezen lehet keresztülvinni a kabinetüléseken.

A nettó 120 milliárdos (bruttó 185-195 milliárdos) megtakarítási tervezet 11,8 milliárddal érinti az oktatási tárcát, amelyből nyolcmilliárdot a felsőoktatási elvonások tesznek ki - mint erről már a Magyar Nemzet beszámolt. Burkoltan előkerült a tandíj bevezetésének újbóli lehetősége is. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működési költségeiből öt százalékot akar lefaragni a kormány, de ennél is nagyobb gondot okozhat, hogy az MTA-hoz tartozó országos tudományos kutatási alapprogramok (OTKA) bizottságától a költségvetési előirányzat (6,7 milliárd) huszonkilenc százalékát, közel kétmilliárdot készül viszszafogni a takarékossági csomag. Az OTKA-elvonásokkal kapcsolatban Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke elmondta: az ellentétes a miniszterelnök korábbi ígéretével.

Forrás: Magyar Nemzet, 2004. február 3.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek