Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feltartott kézzel Brüsszelbe?

A Fidesz és az MDF mezőgazdasági szakpolitikusai úgy döntöttek, hogy részt vesznek a nemzeti agrárkerekasztal pénteki nyitó ülésén, miután megbeszélést folytattak Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnökével.


Dátum: 2004-02-03 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:23.406645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A plenáris ülésre annak reményében mennek el az ellenzéki pártok képviselői és a Magosz megbízottai, hogy ott érdemi vita lesz a magyar mezőgazdaság napi gondjairól, és megoldást próbálnak találni a vidéki emberek sorsát érintő problémákra - mondta Medgyasszay László, az MDF szakpolitikusa a tárgyalásokat követően újságíróknak kedden, Budapesten.

A képviselő közölte: ez csak a mezőgazdaságba fektetett pluszforrások segítségével lenne lehetséges, nem pedig 20 milliárd forint elvonásával.

A politikus elmondta: a nemzeti agrárkerekasztal nyitó ülésén kapott választól teszik függővé az ellenzéki pártok és a Magosz is, hogy részt vesznek-e az agrárkerekasztal további

munkájában. A részvétel feltétele, hogy kormányzati oldalról hajlandóság mutatkozzon arra: a mezőgazdaság feszítő gondjaira érdemi válaszokat lehet keresni és találni - mondta.

Faludi Sándor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozatának elnöke kijelentette: az általa képviselt párt vállalja a politikai harcot is a gazdatársadalom érdekében. A napi problémákra konkrét válaszokat várnak, mert nincs idő halogatásra, van olyan kérdés, amelyet május 1-je után már nem lehet megoldani.

Az elnök cinikusnak nevezte a kormányzat álláspontját a gazdák támogatásáról, úgyanis a valóság az, hogy nemhogy pluszforrásokat nem kap a magyar mezőgazdaság az uniós csatlakozást megelőzően, hanem 20 milliárd forintos költségvetési elvonással kívánják sújtani. Ez nemcsak elfogadhatatlan, de a mezőgazdaság halálra ítélését is jelenti - tette hozzá.

Jakab István, a Magosz elnöke kijelentette, hogy a gazdálkodók érdekképviselete érdekelt a nemzeti agrárkerekasztal működésében, de a rövid távú gondok megoldásában is. Szerinte a nemzeti agrárkerekasztal arra lenne hivatott, hogy jó megoldásokat találjon nemcsak a mezőgazdaságból élők, hanem valamennyi magyar állampolgár számára.

A mostani esztendő kritikus, ugyanis a látszat ellenére hosszú távú döntések születnek, amelyek évekre meghatározzák a magyar agrárium sorsát - mutatott rá az elnök, majd felhívta a figyelmet arra, hogy valamennyi termelőágazat romokban van. Példaként említette, hogy a gazdálkodók a tej előállítására literenként 20-30 forintot fizetnek rá. Az előállítási költségektől függően, egy-egy sertés felnevelésén darabonként 3000-8000 forintot veszítenek a gazdák.

A Magosz elnöke elmondta: az általa képviselt álláspontot jóváhagyta a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanács (MAÉT), amelynek tíz tagszervezete van.

Az uniós csatlakozást segítő 100 milliárd forintos hitelcsomagot meg kellene toldani további 50 milliárd forinttal, ami lehetővé tenné, hogy a családi gazdálkodók és az őstermelők 100 százalékos garanciával juthassanak hitelhez - mondta Faludi Sándor.

Jakab István újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Magosz nem készített elő országos gazdademonstrációt, ugyanakkor szolidáris azokkal a gazdálkodókkal, aki úgy vélik, hogy érdekeiket csak ily módon tudják megvédeni.

Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke azt mondta: az általa képviselt szervezetek abban érdekeltek, hogy a legjobb pozíciókat biztosítsák a Magosz számra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek