Schmitt Pál az Európai Parlament elnökével tárgyalt
Pat Cox, az Európai Parlament elnöke kedden megbeszélést folytatott Schmitt Pállal, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnökével, a párt listavezetőjével. A tárgyaló felek megegyeztek abban, hogy európai hangnem és stílus kíséri majd a magyarországi európai választási kampányt.
Dátum: 2004-02-03 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:23.723549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pat Cox az EU-hoz csatlakozó tíz ország, a tagjelöltek, valamint a nyugat-balkáni államok parlamenti elnökeinek kedd este kezdődő találkozójára érkezett a fővárosba. A Schmitt-Cox megbeszélésen jelen volt Jürgen Köppen, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetője is.
"Örülök, hogy ez a találkozó az európai parlamenti választások jegyében létrejött, és azon a különböző politikai családok képviselői vesznek részt" - mondta Pat Cox. Elmondta, hogy a rendezvényen szó esik majd az Európai Parlament terveiről, de az általános üzenet az, hogy a kormányoknak és ellenzékben lévőknek egyaránt a választás európaiságát kell hangsúlyozniuk. Pat Cox bízik abban, hogy európai hangnem és stílus kíséri majd végig a magyarországi kampányt is. Az Európai Néppárt javaslat-tervezetéről - amely kiszűrné az uniós intézmények tisztségviselői közül a kommunizmus idején vezető posztot betöltő személyeket - Pat Cox azt mondta: ő demokrata, erről a kérdésről az embereknek kell szavazatukkal dönteniük. "Nem szükségszerű, hogy a javaslat az Európai Parlament plenáris ülése elé kerüljön, hiszen azt az Európai Néppárt brüsszeli kongresszusa vitatja meg. Az Európai Néppárt döntését nem kellene összekeverni az Európai Parlament határozatával" - fogalmazott Pat Cox.
A tanácskozást követően Schmitt Pál elmondta, hogy az Európai Parlament elnökét tájékoztatta a Fidesz szövetséggé alakulásáról, és bemutatta azokat a személyeket, akiket a Szövetség a Szabad Európa-listán jelölt. Mint mondta, a Fidesz elsődleges célja, hogy az európai csatlakozásnak minél több magyar ember legyen a nyertese. Az alelnök kitért arra is, hogy Pat Cox hasznos tanácsokkal szolgált arra nézve, hogy hogyan lehet egyszerre nemzeti érdekeket képviselni, és jó pártpolitikusnak is lenni. Schmitt Pál a tanácskozáson kiemelte, hogy hazánk számára a csatlakozás után is fontos kérdés marad a mezőgazdaság ügye, és a nemzeti kisebbségek kérdése. A Horn Gyulával történt levélváltásról szólva elmondta: sajnálatosnak tartja, hogy a volt miniszterelnök radikálisnak tartja azt a konzervatív-keresztény értékrendet valló Európai Néppártot, amely a legtöbbet tette az Unió bővítéséért, és azért, hogy Magyarország újra egyesülhet Európával.
MTI - fidesz.hu