Hová tűnt a Postabank vételára?
Holnap dönt a kormány az M5-ös autópálya ügyében. A legfrissebb információk szerint a sztráda üzemeltetési jogát az Állami Autópálya Kezelő Rt. vásárolná meg - bankhitelből. Ennek nagysága, a fizetendő kamatok szintje egyelőre nem ismeretes, mint ahogy kérdéses az is, mi lesz a korábban vevőként hírbe hozott posta 101 milliárdjával, amit - elvileg - a Postabankért kapott.
Dátum: 2004-02-03 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:24.038910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hiába ünnepelték meg az M5-ös autópálya környékén élők, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a sztrádát üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. képviselői parafálták, vagyis kézjegyükkel látták el az út kivásárlásáról szóló szerződést, a megállapodás csupán az üzletkötés szándékát rögzíti, de semmire nem kötelez - tudta meg a Magyar Nemzet a szakminisztérium sajtóosztályán. A tájékoztatás szerint a vásárlás módozataira több forgatókönyv is készült, ezeket holnapi ülésén tekinti át a kormány. Azt, hogy az egyes variációk mit takarnak pontosan, és melyikük megvalósulása a legvalószínűbb, csak találgatni lehet, ugyanis az egymásnak ellentmondó híresztelésekkel kísért történetet továbbra is mély kormányzati hallgatás jellemzi, és a többi érintett sem nyilatkozik. Egyelőre csak az biztos, hogy a miniszterelnök ígéretével szemben nem a Postabankért befolyt pénzből, hanem piaci alapú hitelből szerzi meg az állam az AKA részvényeit.
A legfrissebb - szombati - hivatalos közlemény szerint ugyanis mégsem a Postabank privatizációjából befolyt 101 milliárd forintot fordítaná a kormány az AKA Rt. részvényeinek megvásárlására, hanem az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. lesz a vevő kereskedelmi bankoktól felvett hitelből. Ez a verzió egyebek mellett felveti azt a kérdést, mire fordítja majd az állam a posta milliárdjait, hiszen ezt a pénzt a költségvetési törvény "megcímkézte", és ennek értelmében kizárólag infrastrukturális fejlesztésre használható fel. A kérdés tisztázása céljából a Magyar Nemzet megkereste az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-t, de lapzártáig nem kaptak felvilágosítást arról, milyen számlán vezetik, és milyen célra kívánják elkölteni az összeget, ami valószínűleg mostanra már jóval kevesebb, mint 101 milliárd, a bevétel után ugyanis többféle adót és jutalékot is be kell fizetni. Az ügyben tájékoztatást kért a Magyar Nemzet a postától is, de nem kívántak válaszolni, mondván, a felvilágosítás a tulajdonos kompetenciája. A milliárdokkal kapcsolatban az egyetlen biztos információ az, hogy a Postabankot privatizáló Erste Bank múlt decemberben a teljes összeget átutalta.
- Nehezen magyarázható lépés lenne az, ha az ÁAK Rt. magas kamatozású piaci hitelből finanszírozná az AKA Rt. részvényeinek megvásárlását, miközben a bankprivatizációból rendelkezésre áll a kívánt összeg - vélik a Magyar Nemzetnek nyilatkozó pénzügyi szakértők. Bár a pontos árat senki nem ismeri - Gaál Gyula, a GKM politikai államtitkára csupán anynyit árult el, hogy az mindenképpen kevesebb lesz, mint amekkora a Postabank eladásából befolyt pénz -, az összeg nagysága mindenképpen állami garanciavállalást tesz szükségessé. Ezt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) megadhatja, hiszen a törvény szerint csupán a vásárlás tilos számára, a kezességvállalás viszont megengedett, de a piaci kamatok kérdésessé teszik, hogy az ÁAK képes lesz-e nyereségesen üzemeltetni a sztrádát.
A Magyar Nemzet információi szerint az AKA Rt. nem csupán a részvényeiért kér pénzt, de ötvenmilliárd forintos, szintén kereskedelmi bankoktól felvett adósságának átvállalására is igényt tart. A Magyar Nemzet egyébként úgy tudja, hogy az MFB-t hivatalosan nem kérték fel arra, hogy mérje fel a garanciavállalás feltételeit. A kölcsön egyik lehetséges folyósítójaként hírbe hozott OTP Rt. lapzártáig nem válaszolta arra, felkérték-e a pénzkihelyezésre. Sajtóinformációk szerint nemcsak a pénzkérdés teszi ilyen nehézkessé a megállapodást, hanem az ügy lezárását szándékosan nehezítik bizonyos politikai játszmák.
Medgyessy Péter kormányfő ugyanis minél előbb bevonná az Európa legdrágább autópályájaként elhíresült M5-öst a matricás rendszerbe, és ha ez nem vagy csak elfogadhatatlan konstrukcióban sikerül, a fiaskó Csillag István gazdasági miniszter bukását jelentené. Ráadásul a szaktárca vezetőjének nem elég megállapodnia a sztráda megvásárlásáról, de megnyugtatóan rendeznie kell a gyorsforgalmi út még hiányzó, Kiskunfélegyházáról Szegedre vezető szakaszának megépítését is. Ezzel kapcsolatban Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő, Csillag István elődje arra hívta fel a figyelmet, hogy az útépítésre olyan közbeszerzési eljárást kell kiírni, amelyen eséllyel indulhatnak a kis- és közepes méretű magyar vállalkozások.
Szintén az útépítésekkel kapcsolatos információ, hogy tegnap kitiltották a nehézgépjárműveket Dabasról. Ide tartozó friss hír az is, hogy a GKM pályázatot írt ki az M6-os autópálya Érdi-tető-Dunaújváros közötti szakaszának megépítésére és 22 éves koncessziós üzemeltetésére.
(Erdősi Csaba)
MNO - fidesz.hu