Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László pert nyert Veér András ellen

A mai napon ítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság a dr. Veér András alperes ellen indított személyiségi jogi perben. Veér András, Medgyessy Péter tanácsadója megsértette Kövér László jó hírnévhez való jogát.


Dátum: 2004-02-03 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:24.345360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bíróság megállapította, hogy az alperes azzal, hogy a Népszava 2002. április 3-i számában az "El a kezekkel Kövér Lászlótól" című cikkében megalapozatlanul állította felperesről, hogy mentálisan beteg, és e betegség tünetei egyre súlyosbodnak, megsértette a felperes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.

A Bíróság az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, egyben kötelezte, hogy saját költségén tegye közzé a bírósági ítélet rendelkező részének jogsértést megállapító részét, a jogsértést megvalósító cikkel azonos helyen és betűszedéssel.

A Bíróság kötelezte még az alperest, hogy fizessen meg nem vagyoni kárként 600.000,- Ft-ot és ennek 2002. április 3-tól a megfizetés napjáig számított évi 11 százalékos kamatát.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek