Megóvták a kabai választásokat
Megóvták a kabai helyhatósági választások eredményét, az ügyben a Hajdú-Bihar megyei területi választási bizottság délután dönt.
Dátum: 2004-02-03 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:25.961806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A második helyen végzett polgármester-jelölt, a független Sári Győző kérte az eredmény megsemmisítését és új választás kiírását. Prém Erzsébet, a helyi választási iroda vezetője elmondta, hogy rendkívül kis különbség, mindössze 33 szavazat döntötte el a polgármester választást a hajdú-bihari településen.
A hivatalos eredmény szerint az MSZP és az SZDSZ által támogatott korábbi polgármester, Szűcs Béla 1201 szavazattal győzött, Sári Győzőre 1168-an voksoltak.
radio.hu - fidesz.hu