Eltemették az áldozatokat
Befejeződött az iraki kurd pártok székháza ellen Erbílben elkövetett merénylet hetvenegy áldozatának temetése kedden, Bagdadban pedig rakétatámadás célpontja volt a repülőtér, az amerikaiak egyik fő támaszpontja.
Dátum: 2004-02-03 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:26.276728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) és a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) székháza ellen vasárnap elkövetett kettős merényletnek a Habat, a KDP lapja szerint 71 halálos áldozata volt. A lap közli az áldozatok listáját. Eszerint a merénylet során életüket vesztettek valamennyien férfiak, közöttük volt a KDP kilenc és a PUK hat magas rangú vezetője, a többiek a párt tagjai vagy szimpatizánsai, illetve egyszerű állampolgárok voltak. A legutóbbi kórházi jelentés szerint a merényletben több mint kétszázan sebesültek meg. A temetésen több ezren gyűltek össze az erbíli temetőben. A boltok és az intézmények többsége a merénylet miatt kihirdetett háromnapos gyász, illetve a vasárnap kezdődött muzulmán ünnep miatt zárva tartott. A két öngyilkos merénylő vasárnap akkor robbantotta fel a pokolgépet, amikor a látogatók jókívánságukat jöttek kifejezni a pártszékházaknál és az ünnep miatt szüneteltették a motozást. A kurd vezetők és a szövetségesek az Anszár al-Iszlám nevű radikális muzulmán szervezetnek tulajdonították a merényletet. Bagdadban kedd délelőtt két rakétát lőttek ki a nemzetközi repülőtérre. A támadásnak nem volt áldozata - közölte egy amerikai katonai szóvivő. Elmondta, hogy a tüzet nem viszonozták, mivel a rakétákat sűrűn lakott városrészből lőtték ki. Az amerikai erők ismét sikertelenül kutattak Ezzat Ibrahim után, ezúttal Moszulban - közölte a helyi rendőrség. A 61 éves Ezzat Ibrahim Szaddám Huszein bukott diktátor jobbkeze volt az egykori Forradalmi Parancsnoki Tanács alelnökeként, akinek a fejére 10 millió dollár vérdíjat tűztek ki. Az amerikai katonák átkutatták egy törzsi vezető házát, aki elmenekült, két fiát viszont letartóztatták. A hírt az újabb kudarcról az amerikai hadsereg nem erősítette meg. Kerbelában ismeretlenek hétfő éjjel megöltek három rendőrt, Kirkukban pedig egy rendőr meghalt, két rendőr és egy járókelő megsebesült, amikor támadók rálőttek egy közúti ellenőrző pontra. A tetteseket - két kirkuki és két tikríti irakit - a helyi rendőrségnek sikerült rövidesen elfognia. Hárman a Baasz Párt, egy férfi pedig a Fidáíjín Szaddám milícia tagja.
MTI - fidesz.hu