Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: a magyar gazdaság jó állapotban van

Orbán Viktor miniszterelnök úgy tervezi, hogy jövő kedden minél szélesebb nyilvánosság előtt megfogalmazza, milyen javaslataik, tanácsaik vannak a polgári Magyarország számára.


Dátum: 2002-05-02 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:17.383211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről a Magyar Rádió Reggeli Krónika című műsorában beszélt a miniszterelnök, szerdán reggel. A kormányfő elmondta: szerinte a köztársasági elnök kormányalakítási megbízást ad a legnagyobb parlamenti párt miniszterelnök-jelöltjének, és "ezután megnyílik az út előttem is, az én számról is lekerül a lakat".

A miniszterelnök kitért arra a beszélgetés során, hogy még nem tudja megmagyarázni a polgári összefogás választási vereségét, hiszen az előrejelzések jelentősen eltértek az első forduló eredményétől. - Van valami, egy összefüggés, egy tény, amit nem ismerek, nem értek. Az idő bizonyára választ fog adni erre is - fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor úgy vélte, nem lenne szerencsés, ha a hivatalban lévő miniszterelnök minősítené a választásokkal kapcsolatban felvetődött kifogásokat. Hozzátette: a választások tisztasága fölött nem a kormány őrködik, hanem alkotmányos szervezetek, az Országos Választási Bizottság, illetve szükség esetén a bíróságok. - Helytelenül járna el a miniszterelnök, ha ebben a helyzetben megszólalna, hiszen az egész demokrácia szíve közepe a választások tisztaságába vetett hit és ezt a kormányfő sohasem kérdőjelezheti meg, mert ezzel hazájának ártana - szögezte le.

Hangoztatta a miniszterelnök, hogy a jelenlegi kormány a következő kabinet megalakulásáig ellátja az alkotmányos kötelezettségeiből fakadó feladatokat és döntéseket is hoz fontos, időnként súlyos kérdésekben. Ezek közé sorolta Orbán Viktor, hogy a kormány kedden úgy döntött: a mezőgazdaságban élő gazdák versenytárgyalás útján megvásárolhatják az állami tulajdonban lévő földeket. Utalt arra, hogy több százezer hektár földterületről van szó, amelyet 10 évnél nem hosszabb haszonbérlet terhel. A kormányfő elmondta, hogy a földtörvény szerint elővásárlási jog illeti meg a családi gazdaságokat, illetve a helyben lakó gazdákat. - Óriási a földéhség Magyarországon. Nagyon remélem, hogy a döntést a vidéki Magyarország és a gazdák örömmel fogadják - tette hozzá Orbán Viktor.

A miniszterelnök abban is bízik, hogy az új kormánynak "nem lesz bátorsága megvonni a támogatást a családi gazdaságoktól". Orbán Viktor elismerte: a kormányváltásra tekintettel gyorsította fel a kormány az állami tulajdonban lévő földek eladását célzó eljárást, amelyet eredetileg szeptemberre tervezett. Elmondta, hogy már a jövő hét elején kifüggesztik a településeken a felhívásokat a versenytárgyalásra, és a törvény szerint egy hónap kell az eljárásra. - Így sikeresen fejezzük be az egyéni és családi gazdaságokat segítő kormánypolitikát a kormányváltás időpontjáig - mondta Orbán Viktor.

A kormányfő szerint a magyar gazdaság kifejezetten jó állapotban van, ezért "megütközéssel és meglepetéssel" figyeli azokat a nyilatkozatokat, amelyek alapján az ország nehéz helyzetben lenne. Mint mondta, a költségvetési hiány nem nagyobb, mint az elmúlt három-négy évben volt, és az első félév hiánya mindig nagyobb szokott lenni, mint a második félévé. - Nem kell hozzányúlni a működő gépezethez. Zűrt csak az okozhat, ha ki akarják cserélni a fő alkatrészeket - fogalmazott Orbán Viktor.

Kapcsolódó elemek