Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keller Lászlónak van autója

Keller László közpénzügyi államtitkárnak - a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel ellentétben - van saját autója.


Dátum: 2004-02-03 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:29.492518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus vagyonbevallása szerint 2003 óta tulajdonosa egy Ford Escortnak, amelynek forgalmi engedélyében azt megelőzően - 1998 óta - üzembentartóként volt feltüntetve. Keller László a gépkocsi mellett egy budaörsi, 75 négyzetméteres ingatlannal, egy diósdi 55 négyzetméteres társasházi lakással is rendelkezik. Pénzintézeti számlakövetelése 5,73, devizakövetelése 0,9, egyéb követelése 10,5 millió forintra rúg, s van még egy félmilliós életbiztosítása is. Az Országgyűlés tagjaként rendelkezik a szokásos, 655 ezer forintos laptoppal, de egy 160 ezres Compaq iPaq is a birtokában van. Keller államtitkárként havi 624 ezer forint fizetéshez jut, amit negyedévente további 80 ezer forint egészít ki.

napi.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek