Roma népfőiskola felállításáról döntött az OCÖ elnöksége
Roma népfőiskola felállításáról döntött az Országos Cigányönkormányzat (OCÖ) elnöksége keddi ülésén - erről Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke beszélt kedden, a kisebbségi önkormányzat elnökségi ülését követően.
Dátum: 2004-02-04 07:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:30.477803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A roma népfőiskola olyan oktatási intézmény lenne, ahol roma nyelvet, kultúrát oktatnának. Az intézmény elősegítheti a magyarországi romák társadalmi integrációját - mondta Kolompár Orbán.
Közlése szerint az elnökség elfogadta a felállítandó megyei intézményhálózat irodáinak pénzügyi finanszírozását, pénzügyi elszámolásának rendjét rögzítő szabályzatot.
Ezzel kapcsolatosan, mint mondta döntés született a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal által biztosított 40 millió forint részletes költségvetési tervezetéről.
Az elnökség kimondta, hogy az OCÖ-irodák beruházására a meghívásos pályázatot közbeszerzési eljárás keretében kívánja lebonyolítani - tette hozzá.
Szólt arról: megbízta az elnökség, hogy kérjen információt Lévai Katalin esélyegyenlőségi minisztertől a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány alapító okiratának módosításáról, kérjen tájékoztatást a roma telep-felszámolási program jelenlegi állásáról, valamint a romaügyi intézményfejlesztési feladathoz nyújtott világbanki támogatás felhasználásáról.
Az elnökségi ülésről - mint ahogy azt Kövesi Vilmos, a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének (CSZOSZ) frakcióvezetője az ülést követő rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta - a CSZOSZ tagjai kivonultak, mert Kolompár Orbán az OCÖ és a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának elnöke nem tett igéretet arra, hogy a korábban felmerült problékák tisztázására tárgyalóasztalhoz ül velük.
MTI - fidesz.hu