Földönfutó agrárium: a Népszabadság szerint is csak az ígéretek tizede igaz
Az agrártárca vezetője a múlt év őszén korszakváltásnak nevezte a 2004-es büdzsét, utalva arra, hogy soha ennyi pénz nem jutott még a gazdák támogatására. Nos, a minősítő jelző érvényes maradt, ám értelme az ellenkezőjére fordult: a rendszerváltás óta még soha nem jutott olyan kevés állami pénz az ágazatra, mint amennyi ebben az évben fog jutni - írja a Népszabadság szerdai számában.
Dátum: 2004-02-04 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:32.187494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szaktárca korábban 290 milliárd forint szabad forrásról beszélt. Ez az összeg a töredékére zsugorodott, az új nemzeti támogatásokat szolgáló kasszában mindössze 50 milliárd forint maradt, de a várható költségvetési megszorítások következtében ez az összeg tovább apadhat, újabb 20-30 milliárd forinttal csökkenhet. Tavaly ezekre a célokra 220 milliárd forintot fordított az állam.
Különösen súlyos helyzetbe kerülhetnek azok a gazdák, akik nem részesedhetnek az uniós támogatásokból. Az FVM tavaly 13 milliárd forinttal támogatta a tejágazatot, az idén ezt a célt összesen hárommilliárd forint szolgálhatja. A termelők így a költségeiket sem tudják majd kigazdálkodni. A baromfiágazat támogatása négymilliárd forintra apad az idén.
A hazai források hiánya ráadásul az uniós pénzek elérését is nehezíteni fogja, mert hiányozni fog az uniós támogatások kiegészítéséhez szükséges pénz, a megpályázható támogatások pedig a szakértők szerint a gazdák nagy részéhez nem fognak eljutni. A kényszerből termelők állami támogatás híján tömegesen mennek tönkre. A szakértők egy része igen keményen fogalmaz, az újabb pénzelvonás szerintük politikai öngyilkosság lenne. A gazdák már szervezik az országos demonstrációt.
Forrás: Népszabadság, 2004. február 4.
fidesz.hu