Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessyék egy nap alatt egymilliárdot öntenek a Dunába

Dobó László és Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselők szerdai sajtótájékoztatójukon leszögezték: a Fidesz és a Fidelitas az ország gazdasági helyzetére tekintettel kifogásolja, hogy a kormány az uniós csatlakozás napján egymilliárd forintot költsön el urizálásra.


Dátum: 2004-02-04 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:34.623906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobó László elmondta, Horn Gábor nyilatkozata szerint egy mesterséges sziget épülne a Dunán, amelyet tizenkét hajóval lehetne megközelíteni. Hozzátette, nem érti miért szükséges egy műsziget, amikor a Dunán van eredeti is.

- Urizál a kormány, és olyan dzsentri magatartást mutat, amely nem egyeztethető össze Magyarország jelen gazdasági helyzetével - szögezte le. Dobó László említést tett arról is, hogy Medgyessyék forrásmegjelölés nélkül írtak ki közbeszerzést

az egynapos mulatásra,

ami teljesen érthetetlen. Szó esett továbbá arról is, hogy Medgyessy országértékelő "beszéde" után egy újabb médiakampányt indítanak a szocialisták, de a közvéleményt elfelejtették tájékoztatni ennek költségeiről, ami pedig igencsak szükséges lenne akkor, amikor oktatási intézményeket zárnak be, megvonják a pénzt a kórházaktól és arra kényszerítik az önkormányzatokat, hogy hitelből tartsák fenn a településeket.

Nyitrai Zsolt, a Fidelitas alelnöke kiemelte: a kormánynak nem esik nehezére dzsentriként viselkedni, ha fényűzésről van szó. Így érthetetlen, hogy miért működik bankárként, amikor a jól működő programokba rondít bele. Jó példa erre az otthonteremtési támogatás ellehetetlenítése, a közelgő tandíjbevezetés és a diákhitel tönkretétele.

- Egy nap alatt elkölteni egymilliárd forintot nem igazán hasznos. A Fidesz és a Fidelitas is tiszteletben tartja, hogy május elseje, a csatlakozás napja fontos dátum, épp ezért azt javasolja a kormánynak, hogy ezt a pénzt helyezze egy olyan alapba, amely később az uniós pénzek lehívását segíti majd elő - mondta Nyitrai Zsolt. Hozzátette: még ma írásbeli kérdést nyújtanak be Kiss Péterhez, melyben kérik, adjon magyarázatot az indokolatlanul nagy összeg felhasználására, és tárja a nyilvánosság elé, hogy mennyi pénzt fordítanak majd az újabb szocialista médiakampányra.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek