A pápa a csalások ellen szólt
A korrupció és csalások ellen emelt szót szokásos szerdai általános kihallgatásán II. János Pál pápa. A katolikus egyházfő nem az egyházi, hanem a világi visszaélésekre utalt - egyebek között az Olaszországban nagy vihart kavart Parmalat-ügyre -, a VI. Pál teremben rendezett szerdai audiencián.
Dátum: 2004-02-04 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:36.574049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megroppant egészségű, agg egyházfő most elcsigázottnak tűnt, fáradtan olvasta fel több ezer hívő és zarándok előtt az elébe tett szöveg néhány bekezdését. A kihallgatás végén azonban új erőre kapott, s üdvözletét már több nyelven mondta el.
MTI - fidesz.hu