Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Műsorpolitikai főosztály a hűbéres tévében?

Hortobágyi Éva - volt szerkesztő-műsorvezető - rövidesen közvetlenül az elnök alá rendelve vezetheti igazgatói rangban az MTV műsorpolitikai főosztályát, amennyiben életbe lép a módosított szervezeti és működési szabályzat (szmsz) - tudta meg a Magyar Nemzet. A televíziós fia, Komássy Ákos, Medgyessy Péter személyi titkára, illetve MSZP-s politikus is egyben: a párt ifjúsági szervezetének, a Fiatal Baloldal elnökségi tagja.


Dátum: 2004-02-04 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:39.824845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A javaslat elfogadásához mindenképpen szükség van az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének beleegyezésére. Az új szmsz - amit már megkaptak véleményezésre a köztévé érdekképviseletei is - tervezetének módosításai szerint a műsorpolitikai főosztálynak többek között a programtanáccsal együttműködve ki kell dolgoznia az MTV műsorpolitikai alapelveit, figyelemmel kell kísérnie annak megvalósulását, illetve megállapodásokat készít majd elő a közhivatalokkal és civil szervezetekkel.

Többen nem értik az új főosztály létrehozását, hiszen azzal a programtanácson és a programigazgatón kívül már a harmadik szervezeti egység felügyeli majd a "műsorpolitikát". Televíziósok arra hívták fel a figyelmet, hogy az új főosztály feladatköre és elnevezése a Kádár-rendszerbeli elődjéhez hasonlít, amelyen keresztül végül is az MSZMP KB irányította a tévét.

Hortobágyit egyébként december elsején nevezte ki az előző tévéelnök, Ragáts Imre koordinációs igazgatóvá. A televíziós fia, Komássy Ákos, Medgyessy Péter személyi titkára, illetve MSZP-s politikus is egyben: a párt ifjúsági szervezetének, a Fiatal Baloldal elnökségi tagja. Mint a lap megírta: Hortobágyi 2000-ben több mint ötmillió forint végkielégítést vett fel az MTV-től; az intézmény járulékokkal együtt több mint hétmilliót fizetett ki távozása után; a köztévé úgy tájékoztatott, Hortobágyi visszafizeti a pénzt.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek