Veér András pert vesztett, de marad a posztján
Továbbra is Veér András vezeti a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi kollégiumát és, a hírekkel ellentétben, az egészségügyi einisztériumban is megtartotta tanácsadói állását. A Fővárosi Bíróság kedden elsőfokú ítéletében 600 ezer forintos, nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a pszichiátert, mert egy napilapban megsértette Kövér László jó hírnévhez való jogát.
Dátum: 2004-02-04 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:40.119198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pszichiáter szerint a bíróság megsértette a véleménynyilvánítás szabadságát, hiszen ő nem orvosként, hanem közíróként írt pszichiátriai jellemrajzot a Fidesz választmányának elnökéről.
A bíróság elsőfokú ítélete szerint Veér András megsértette Kövér László jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait a Népszava 2002. április 3-i "El a kezekkel Kövér Lászlótól" című cikkével. Az alperes ugyanis megalapozatlanul azt állította a Fidesz országos választmányának elnökéről, hogy mentálisan beteg, és e betegség tünetei egyre súlyosbodnak. A cikk miatt a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága is vizsgálatot indított Veér ellen. Az áprilisban várható döntés - információink szerint - fél évre függesztené fel a pszichiáter kamarai tagságát.
A pszichiáter arra a kérdésre, hogy az elsőfokú ítélet miatt felfüggeszti-e tanácsadó állásait, azt felelte, hogy miért kellene. Veér András mint mondta, nincs abban a helyzetben hogy választ adjon arra, hogy az orvosi kamara esetleges elmarasztaló döntése után esetleg módosul-e az álláspontja.
hirtv.hu - fidesz.hu