Őrizetbe vették az összedőlt ház építtetőit
Őrizetbe vették Törökországban a minap összeomlott tízemeletes konyai ház építtetőit. Ahmet Kayhan, Konya tartomány kormányzója közölte szerdán, hogy az építési fővállalkozót Antalyában, az alvállalkozót pedig Ankarában fogták le a hatóságok.
Dátum: 2004-02-04 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:41.049798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tízemeletes épület hétfőn este minden látható külső ok nélkül kártyavárként omlott össze. Eddig 23 halálos áldozatot emeltek ki a romok alól, és 31 személyt sikerült sérülten, de élve kimenteni a romhalmazból. - A mentőalakulatok lankadatlanul folytatják munkájukat - mondta szerdán a kormányzó, hozzátéve, hogy valószínűleg ötven-hatvan ember van még az egymásra rogyott betonelemek között. Egy korábbi, hasonló házomlás 83 embert ölt meg 1983-ban a Törökország délkeleti részén fekvő Diyarbakirban. A bűnösnek talált építési vállalkozóra akkor nyolc évi és három hónapi szabadságvesztést szabott ki egy török bíróság, ám az illető ebből alig másfél évet ült le.
MTI - fidesz.hu