Elkapták a maffiafőnököt
Az egyik legkeresettebb olasz maffiafőnököt tartóztatták le Brazíliában, a Sao Paulo állambeli Sao Vicentében. A 38 éves Fabio Francót a dél-olaszországi Puglia tartománybeli bűnszervezet, a Sacra Corona Unita (Egyesült Szent Korona) második számú vezetőjének tekintik az olasz hatóságok, amelyek máris kérték a maffiafőnök kiadatását Brazíliától.
Dátum: 2004-02-04 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:41.368698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Francót gyilkosságokkal, kábítószer- és lánykereskedelemmel vádolják és már az Interpol is körözte. A maffiavezér az idén év elején szökött meg Olaszországból, és hamis papírokkal sikerült bejutnia Brazíliába. Amikor Sao Vicente-i otthonában kedden letartóztatták, mindkét kezén kötés volt. Mint a helyi rendőrség közölte, Franco plasztikai műtétet hajtatott végre az ujjain, hogy eltüntessék ujjlenyomatait és arra készült, hogy arcát is átszabassa. Az Interpol és a brazil hatóságok most a Sacra Corona Unitához kötődő valamennyi Brazíliában tartózkodó személyt azonosítani akarja, és felderítenék kapcsolataikat a helyi bűnszövetkezetekkel.
MTI - fidesz.hu