Mádl Ferenc megbeszélése a parlamenti pártok elnökeivel
Higgadt és megfontolt hangnemet kért a parlamenti munkában és a politikai közbeszédben Mádl Ferenc köztársasági elnök az új Országgyűlésbe bekerült pártok elnökeitől azon a csütörtöki megbeszélésen, amelyen május 15-ére hívta össze az új törvényhozás alakuló ülését - derül ki abból a közleményből, amelyet az elnöki sajtóiroda juttatott el a találkozóról.
Dátum: 2002-05-02 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:18.654597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő az Országgyűlés alakuló ülésének időpontjáról, illetve az ülés előkészítésére irányuló tárgyalások ütemezéséről és az ezzel kapcsolatos teendőkről tanácskozott a pártvezetőkkel. "A pártelnökökkel folytatott konzultációt követően, velük egyetértésben Mádl Ferenc köztársasági elnök 2002. május 15-e 14 órára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését" - áll a kommünikében.
A közlés szerint a találkozón az államfő bejelentette: a választások országosan összesített és hivatalos eredményének kihirdetését követően az Országgyűlésbe jutott pártok elnökeivel külön-külön is megbeszéléseket kíván folytatni; mindezt annak érdekében teszi, hogy a miniszterelnök személyére vonatkozóan a megfelelő időben (legkorábban az Országgyűlés alakuló ülésén) megalapozott javaslatot tudjon tenni.
A tájékoztatás szerint a megbeszélés végén a köztársasági elnök arra kérte a pártok vezetőit, tegyenek meg mindent azért, hogy ismét a higgadt és megfontolt, a kampányretorikát magunk mögött hagyó hangnem uralja a parlamenti munkát és a politikai párbeszédet. Megítélése szerint ez az állampolgárok elvárása és reményei szerint a politikai élet szereplőinek igénye is.