Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

M5: ha Medgyessyéknek van elképzelésük, közölhetnék az emberekkel

A Fidesz üdvözölte, hogy a kormány elfogadta az egységes matricás rendszert szorgalmazó korábbi érveit. S bár nevetséges, hogy a matricás rendszer bevezetését az MSZP kongresszusára időzítették, érdeklődve várták az emberek a döntés részleteit és eredményeit. "A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja elvárja, hogy Medgyessy Péter és Csillag István a legrövidebb időn belül tájékoztassa a közvéleményt a kormány elképzeléseiről, már amennyiben létezik ilyen" - írja Fónagy János közleményében.


Dátum: 2004-02-04 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:42.503125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

2004. január 7-én Medgyessy Péter miniszterelnök, ellensúlyozandó a pénzügyminiszter eltávolítását, és leplezendő a magyar gazdaság válságos helyzetét, bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében január 30-ig, a Postabank eladásából származó bevételekből kivásárolják az AKA Rt. részvényeit, s ezzel az M5-ös autópálya visszakerül az állam tulajdonába. Bejelentette továbbá, hogy március 12-től az M5-ös sztrádán is matricával lehet majd utazni.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség üdvözölte, hogy a kormány elfogadta az egységes matricás rendszert szorgalmazó korábbi érveit. S bár nevetségesnek tartottuk, hogy a matricás rendszer bevezetését az MSZP kongresszusára időzítették, érdeklődve vártuk a döntés részleteit és eredményeit.

Az elmúlt hetek azonban újra bizonyságát adták a Medgyessy-kormány tehetetlenségének és a kormányfő szavahihetetlenségének. Mivel a Medgyessy Péter által megjelölt időpontig a kormány nem vásárolta meg az M5-ös autópályát, a Fidesz kezdeményezi az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását, és Csillag István meghallgatását. A rendkívüli ülést különösen indokolja az is, hogy a kormány mai ülésén sem hozott döntést az M5-ös ügyében.

Elvárható, hogy az egymásnak ellentmondó kormányzati nyilatkozatok, valamint Gál J. Zoltán bejelentése után, miszerint a kormány piaci hitelből kívánja megvásárolni az M5-ös autópályát, Csillag István válaszoljon az embereket érintő kérdésekre.

- Milyen feltételekkel kívánja a kormány az M5-ös autópályát megvásárolni?

- Tervezi-e az újbóli koncesszióba adást, s ha igen, ez milyen többlet terheket ró majd a polgárokra?

- Miért változott meg a vásárlásra vonatkozó eredeti, Medgyessy Péter által bejelentett elképzelés, miszerint azt a Postabank eladásából származó 100 milliárd forint fogja fedezni.

- Pontosan miből kívánja a kormány az autópályát megvásárolni?

- Hova tűnt a Postabank eladásából származó 100 milliárd forint?

- Emelkedik-e az idén az autópálya-matrica ára?

- Milyen hosszú távú pénzügyi kötelezettségeket vállal a kormány?

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja elvárja, hogy Medgyessy Péter és Csillag István a legrövidebb időn belül tájékoztassa a közvéleményt a kormány elképzeléseiről, már amennyiben létezik ilyen.

Budapest, 2004. február 4.

Fónagy János

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Gazdasági Kabinet

Kapcsolódó elemek