Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MPME: Tilos a provokáció

A Magyar Polgári Média Egyesület elítéli a Tilos Rádió újabb, Orbán Viktor személyét és a történelmi egyházakat mocskoló provokációját. A Tilos Rádió célja egyértelmű. A médiahatóság gyengeségét, a médiatörvény hiányosságait kihasználva, végtelenül cinikus eljárással provokálni, hergelni akarja a nemzeti-keresztény érzelmű embereket azért, hogy azok elveszítsék türelmüket.


Dátum: 2004-02-05 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:47.168355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Polgári Média Egyesület felkéri a polgári-konzervatív gondolkodású állampolgárokat, a józan többséget, hogy ne üljenek fel a Tilos Rádió újabb aljas provokációjának!

A Magyar Polgári Média Egyesület ugyanakkor nem hagyhatja szó nélkül az Orbán Viktort és a történelmi egyházakat ért újabb mocskolódást, ezért folytatja a 2004. január 7-én elkezdett aláírásgyűjtési akcióját. Az akció célja, hogy rábírja az ORTT-t arra, éljen a törvény adta hatósági jogával és a médiatörvény 112. paragrafus (1) bekezdésének f) pontja alapján azonnali hatállyal mondja fel a Tilos Rádióval megkötött műsorszolgáltatási szerződést.

Magyar Polgári Média Egyesület

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek