A rádió, ahol az MSZP a Sláger
Összeállt a szocialisták EP-listája. Az MSZP az európai választási kampánya nem kisebb értékekről fog szólni, mint haza, nemzet, magyarság, hagyományok; de persze felhívják a figyelmet a jobboldali radikalizmus veszélyeire is á la Horn. Bizonyára a fenti értékek jeles képviselőjét látták meg György Gábor személyében is, aki a lista tizenharmadik helyét foglalta el, és a hírek szerint még a Sláger vezérigazgatói posztjáról is lemondana, ha kijuthatna Brüsszelbe.
Dátum: 2004-02-05 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:28:47.859221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Normális esetben nem lenne érdemes szót vesztegetni a szocialista lista tizenharmadik helyét elnyerő jelölt személyére, de az első két helyen álló műinduló, önmagát szociáldemokratának tartó (Kovács - Horn) előre tudott kiesésével a tizenharmadik hely akár befutó is lehet. A tizenharmadik (tizenegyedik?) helyet megszerző György Gábor a Sláger Rádió vezérigazgatója. Nevezett személy pályafutása során számtalanszor bizonyította, hogy a haza, a nemzet, a magyarság és a hagyományok elkötelezett híve; független szakember, aki a haza érdekében 1997-ben még MSZP-beli párttagságát is felfüggesztette, sőt tagdíjat sem fizet, és egyáltalán nem vesz részt a párt életében.
Összenő, ami összetartozik
György Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány szocialista exelnöke, mióta e tisztségétől megvált, és áttekert a Sláger Rádió vezérigazgatói székébe, csak a régi slágereknek és a nemzeti hagyományoknak él. Nagy segítségére van ebben az adó két mókamestere, a Bumeráng című reggeli rádióműsor mindig vicces szpíkere: Boros és Bochkor. Ők azok, akik vezérigazgatójuk magyarság és a nemzeti érték iránt mutatott érzékenységét szem előtt tartva reggeli élő adásukban heteken keresztül szexuális aktus zajaival ébresztették az iskolába induló gyerekeket. György Gábor emberei voltak azok, akik azt javasolták, hogy augusztus 20-án tűzijáték formájában Koltay Gábor rendezőt kellene fellőni az égre, aki később "a Szent Korona alakját veszi fel, majd a Dunába hull." A rádió Vogája még arra is hajlandó lett volna, hogy a rendező darabjaiért beússzon a Dunába. György Gábor mókamesterei voltak azok, akik a élő adásban gúnyolták a Magyar Himnuszt, amit már az ORTT sem tűrt szó nélkül és "szigorú" megrovásban részesítette a Sláger Rádiót. A médiahatóság közleményben tudatta a lakossággal, hogy nemzeti himnuszunk "interpretációjának módja és a hozzáfűzött, szándékaiban humoros, de végeredményben inkább szellemtelen kommentárja számos ember nemzeti érzelmét sértheti". Vajon György Gábor a "számos ember" között volt? Hogyan fogja ez az ember képviselni a magyarság érdekeit az EU-ban? De figyelemmel vannak Györgyék más nemzetek érzékenységére is. Annak idején elviccelődtek Bagdad bombázásán is, és Allahra terelve a szót a humorzsákok kifejtették, hogy "Allahnak zselézett a haja, mű Versace-cuccokban jár, és azt mondogatja, hogy cséndzs máni cséndzs máni...", majd lazán lehülyézték az arabokat.
Amiért szeretik: a láger-rádió karanténba helyezte a Fideszt
György Gábor, mint "független" médiaszakember a jobboldal elleni küzdelemben is jeles eredményeket tudhat magáénak. Az általa vezetett, országosan fogható Sláger Rádió hírszerkesztői a szocialisták kormányra kerülése óta nem sok energiát fordítanak az ellenzék véleményének megjelenítésére. (2002 előtt a kormányoldal kapott kisebb szerepet.) Maguk is kényelmetlennek látva a helyzetet egyszer megpróbálkoztak egy ellenzéket érintő hír beolvasásával, de csak hazudniuk sikerült. A nyakukba akasztott sajtópert rendje módja szerint el is vesztették. Ez aztán annyira kedvüket szegte, hogy 2003-ban felállították az elhallgatás világrekordját: az említett esztendőben három egymást követő hónapban a Sláger Rádió hírszerkesztésében 100% - 0% volt a kormánypártok és az ellenzék megszólalási aránya.
Aki rajt van a szeren: Kulcsár VIP-listáján
Már csak hab a tortán, hogy György Gábor állítólag korábban már helyett kapott egy másik MSZP-közeli listán is. Lapértesülések szerint György mellett a listán indulnak még: Pintér Dezső, a TV2 vezetője; Forró Tamás, bukott műsorvezető; Alexandru Mudura, Medgyessy barátja; Börcsök Dezső a Népszavától; Kovács László barátnője, Endrényi Éva. A Kulcsár-féle VIP-listán mindenki befutó.
Még meggondolja, jól megfontolja: nehogy pórul járjon
Hírek szerint, ha az MSZP márciusi kongresszusán a vezetőség elfogadja a jelenlegi listát, akkor György azonnal átadja székét valaki másnak - erről szóló levelét már át is nyújtotta a Sláger Rádió igazgatótanácsának.
De miért ne fogadnák el az EP-listát a szocialisták? Nála alkalmasabb személyt keresve sem találnának a tizenharmadik helyre. Az MSZP-nek ebben az esetben már csak egy feladata marad: találni a rádió 100%-os kormánypárti túlsúlyos hírszerkesztői, valamint a teljesen elfogulatlan Boros és Bochkor számára egy megértő főnököt.
fidesz.hu