Az Euroweb megveszi az Elendert
Az Euroweb International bejelentette, hogy szerződést írt alá az Elender Informatika Rt. 100 százalékos üzletrészének megvételéről. A Nasdaq internetes oldalán olvasható közlemény szerint az Elender a vezető magyarországi internet szolgáltató, melynek árbevétele 2003-ban 22,5 millió dollár volt. Az Euroweb International részvényeit a Nasdaqon jegyzik. A közleményben a vételár nem szerepel.
Dátum: 2004-02-05 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:29:50.970582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Euroweb International az elmúlt héten arról írt alá szándéknyilatkozatot, hogy a Pantel 51 százalékos részének megvételével 100 százalékra növeli részesedését a magyarországi Euroweb internet szolgáltatóban.
Az Euroweb International elnök-vezérigazgatója, Törő Csaba az Econewsnak elmondta: az Elender megvételére mintegy 2 hónap múlva kerülhet sor, a versenyhivatali engedélyek beszerzése után.
Hozzátette, hogy az Euroweb és az Elender összeolvadásával a legnagyobb magyarországi független internet szolgáltató jön létre.
A két cég konszolidálásával 2004 második negyedévétől az Euroweb International bevétele éves szinten 43 millió dollár lesz, ami 300 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
A vételárról annyit közölt a cég, hogy tranzakció részben készpénz fizetéssel zajlik majd, részben pedig újonnan kibocsátásra kerülő Euroweb International részvényeket kapnak az Elender jelenlegi tulajdonosai.
Az Elender 2002 októbere óta 77 százalékban a Wallis Rt. tulajdona. A további részvények magánszemélyek, Kóka János (vezérigazgató) és Lepp Gyula (egykori alapító) tulajdonában vannak.
A 2002 októberi tranzakció előtt az Elender az amerikai PSINet ISP cég európai leányvállalatának tulajdonában volt, miután a PSINet 1999 szeptemberében megvette az alapítóktól az Elender Informatika Rt. 100 százalékos üzletrészét.
Az Elender jelenleg 31 százalékos részesedéssel rendelkezik az egyik vezető magyarországi portált üzemeltető Index.hu Rt-ben, az azonban a közleményből nem derül ki, hogy az index részesedés is az Euroweb tulajdonába kerül-e a tranzakció után. Erre Kóka János az Elender vezérigazgatója sem kívánt válaszolni.
Kóka úgy vélte, amennyiben valóban bekövetkezik a tranzakció, a két cég egyesülésével a magyar piac legnagyobb üzleti internet szolgáltatója jön létre. Mint mondta, a magyar Euroweb és az Elender tevékenysége egyaránt átlátható, hasonló a két cég filozófiája és a két cég együttesen - már a mérethatékonyság miatt is - eredményesebben működhet, mint külön-külön.
Ugyanakkor hozzátette: a két cég egyelőre csak "term sheet" (a feltéteket körvonalazó) megállapodást írt alá, a tényleges szerződéskötés és a kifizetés még hátra van. Az Elender megvétele iránt több cég érdeklődött az elmúlt időszakban, és ezeket a tárgyalásokat csak az Euroweb ügylet véglegesítésekor zárják le végérvényesen.
Kóka János megerősítette, hogy az Elender 2003-ban közel 5 milliárd forintos árbevétel mellett 4-500 millió forint közötti üzemi eredményt ért el.
MTI - fidesz.hu