Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lex Szász: kedden tárgyalja az Alkotmánybíróság

"Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szervezetének a törvénnyel célzott átalakítása sérti a viszonylagos állandóság és a kiszámíthatóság követelményét is; ezzel sérti a jogállamiság nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonságot" - tartalmazta Mádl Ferencnek a normakontroll kéréséről szóló közleménye.


Dátum: 2004-02-05 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:29:53.465418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén megkezdi a köztársasági elnök előzetes normakontrollra irányuló beadványának tárgyalását a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos törvények módosításáról - közölte a testület az MTI-vel csütörtökön.

Mádl Ferenc különösen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vezetőire vonatkozó rendelkezéseket ítélte alkotmányosan aggályosnak a kormánypártok által a Parlamentben december 15-én elfogadott, úgynevezett lex Szász ügyében.

A Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi közlése szerint Mádl Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény vonatkozó bekezdése szerint a hatályba lépés napján megszűnik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - e törvény hatályba lépésekor hivatalban lévő - elnökének, elnökhelyetteseinek megbízatása és köztisztviselői jogviszonya. Ez a rendelkezés egyedi személyi döntést mond ki normatív, törvényi formában.

"Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szervezetének a törvénnyel célzott átalakítása sérti a viszonylagos állandóság és a kiszámíthatóság követelményét is; ezzel sérti a jogállamiság nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonságot" - tartalmazta Mádl Ferenc erről szóló közleménye. A köztársasági elnök indokai között rámutatott arra, hogy a törvény elfogadása a jogalkotási eljárás előírásainak megsértésével történt. "A törvénytervezet előkészítése során a kormány nem tekintette magára nézve kötelezőnek az egyeztetésre vonatkozó törvényi előírások betartását (...)" - állt a közleményben.

Az Országgyűlés december 15-én 192 igen szavazattal, négy ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működését is módosította. Mádl Ferenc köztársasági elnök december 22-én jelentette be, hogy előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a jogszabályról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek