Stratégiák helyett azonnali cselekvésre van szüksége a fiataloknak
Menetrendszerűen bejelentett mindenféle ifjúsági stratégiák helyett az otthonteremtési rendszer visszaállítását, a diákhitel kamatainak csökkentését és a tandíjmentesség jogszabályban rögzítését javasolja - egyebek között - a szocialistáknak a Fidelitas.
Dátum: 2004-02-05 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:29:56.482158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyilatkozat az MSZP ifjúsági stratégiájáról
A Magyar Szocialista Párt félévente újabb és újabb ifjúsági stratégia-ötletekkel áll elő, annak ellenére, hogy a cselekvési terv elkészítését a Kormány 2002-re ígérte. Időközben azonban rég tapasztalt bizonytalanság lett úrrá a fiatalokon.
Arató Gergely országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján újabb ifjúsági stratégiát jelentett be: az új nemzedék képviseletében a Fidelitas úgy véli, hogy nem filozofálással, stratégiák alkotásával lehet segíteni a magyar fiatalok gondjain. Szomorúan vettük tudomásul, hogy Arató Gergely ismét nem mondott konkrétumot; úgy látjuk, hogy a fiatalok érdekében azonnali cselekvésre van szükség, s ehhez a Fidelitas felajánlja a segítségét.
A következő hét lépés sokkal többet jelentene a magyar fiataloknak, mint a legkimunkáltabb stratégia:
1. Vissza kell állítani az otthonteremtési támogatást eredeti formájában.
2. Csökkenteni kell a diákhitel kamatokat, arra a szintre, amelyen a kormányváltást megelőzően volt.
3. Jogszabályt kell módosítani annak érdekében, hogy csak a jövedelemmel rendelkező fiataloknak kelljen a diákhitelüket törleszteniük.
4. A szocialisták korábbi ígérete szerint ingyenessé kell tenni a lakóhely és az iskola között közlekedést, vissza kell állítani a 26 év alatti fiatalok vasúti menetjegy kedvezményét.
5. Jogszabály révén garantálni kell, hogy semmilyen formában ne lehessen tandíjat bevezetni.
6. Adókedvezménnyel kell támogatni az albérleti díjat fizető fiatalokat.
7. Törvénymódosítással lehetővé kell tenni, hogy a fiatalt alkalmazó munkaadónak ne kelljen munkaadói járulékot és egészségügyi hozzájárulást fizetni.
A Fidelitas országgyűlési képviselői minden segítséget megadnak annak érdekében, hogy a fiatalok százezreinek biztonságos mindennapjait szolgáló intézkedések megvalósuljanak
A Fidelitas Országos Elnöksége
Budapest, 2004. február 5.
fidesz.hu