Bush katonai segélyt küld Karzainak
Az afganisztáni újjáépítés támogatására vonatkozó amerikai elkötelezettséget erősítette meg Hamid Karzai ideiglenes afgán kormányfővel telefonon beszélgetve George Bush elnök, majd utasítást adott védelmi minisztériumának kétmillió dollár értékű katonai segítség nyújtására Kabulnak.
Dátum: 2002-05-03 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:20.628524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ari Fleischer fehér házi szóvivő közlése szerint a tízperces beszélgetés rendkívül baráti hangvételű volt. Bush és Karzai elsősorban az afganisztáni nemzetgyűlés közelgő összehívásáról, illetve a tálib rendszert végleg felváltó új kormányzat választásának kérdésköréről tárgyalt.
A Kabulba nemrég hazatért Muhammad Záhir Sah volt afgán király júniusban hívja össze a loja dzsirgát, a törzsi vezetők és nemzetiségi képviselők nagy nemzetgyűlését, amelynek tisztje, hogy megválassza az országot a jövő év végére tervezett választásig vezető kormányzatot. Washington a jövendő kormány stabilitását jelző mércének tekinti a loja dzsirgával kapcsolatos fejleményeket, tekintve, hogy Afganisztánban a politikai környezetet még mindig a törzsi vezetők és hadurak határozzák meg - emlékeztet az AP hírügynökség.
A telefonbeszélgetés után Bush emlékeztetőt írt alá az amerikai külügyminisztérium és a védelmi tárca számára, és ebben meggyőződését fejezte ki, hogy az Egyesült Államoknak nemzeti érdeke Afganisztán katonai segélyezése. Az elnök egyben utasította a Pentagont, hogy mintegy kétmillió dollár értékben támogassa az új afgán nemzeti hadsereg kiképzését, illetve felszerelését.