Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

150 millió eurós pénzinjekció a Parmalatnak Olaszországban

Tizenkét bank összesen 150 millió eurós pénzinjekciót hagyott jóvá a csődvédelem alatt álló olasz Parmalat tejipari vállalat számára. A cég a jövő héten juthat hozzá a pénzhez.


Dátum: 2004-02-06 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:03.927995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyi támogatók sorában van számos nagybank a Parmalat korábbi hitelezői közül, így a Capitalia, a BNL és a Banca Intesa. Az összeg ahhoz szükséges, hogy a Parmalatnál folytatható legyen a termelés.

Péntekre tervez találkozót a Parmalat csődgondnoka, Enrico Bondi, a kormány és a szakszervezetek, hogy a cég pénzügyi helyzetéről tárgyaljanak. Bondi február végéig terjeszti elő szanálási tervét.

Nyomozati források szerint a december 27-től vizsgálati fogságban levő Calisto Tanzi volt cégvezetőt a napokban a milánói San Vittore fogdából Parmába helyezik át. A pármai államügyészek, akik milánói kollégáikkal együtt nyomoznak a Parmalat-ügyben, újra ki akarják hallgatni. Tanzi azt reméli, hogy a napokban házi őrizetbe kerül.

Eddig 28 személyre terjedt ki a nyomozás, köztük nincsenek politikusok, bár Tanzit továbbra is faggatják politikai kapcsolatairól. Azokat a híreket, amelyek szerint befolyásos bankárokra is kiterjesztették a nyomozást, eddig nem erősítették meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek